Seite - 136 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bosznia és Hercegovina, Band 22

136 órába kerúl, míg a marha legelgetve s pihenóket tartva a folyóig ér. Itatás után más úton tér vissza, de mire fûlér a havasi rétre, már újra megszomjazik. S így szúntelen jár-kél hol éhesen, hoi szomjasan. A herczegovinai ember ugyancsak kemény küzdelmet viv a létért ! A kopasz Crvanj mógótt van a zôld Morinje. Mind a kettó a Zalomska- ároknál, ez egyhangú hegytoroknál ér véget, mely a kis Fojnica helység elótt elhaladva a Gacko poljéra vezet át. Ezen megy keresztúl az új szekérút. A régi lovagló-ósvény Pluzinénál elhajlott és Zalom-Palankán, a hol tórók helyórség állomásozott s tekintélyes épúletek maradványai láthatók, továbbá v Sipaínón át kózeledett a határhoz. Pluzinéból húzódik éjszaknak a Crvanj és Morinje kôzôtti, régóta nevezetes hadi út a Narenta felsó volgyébe is. A nyaranta elapadó Pluzine patak mentén érünk a széles nyereg szép és igen látogatott legelóire. Egy mélyedésben vannak a Svatovsko groblje-V, v annak a násznépnek a sírjai, mely a monda szerint egy Cengié lányt vitt feleségúl Kalinovikból egy mosztári nemesnek, de útkózben hózivatar érte utól s eltemette az egész menetet. A nyereg legmagasb pontján túl csekély távolságban kezdódik a Narenta felé való meredek ereszkedés. Itt van a védelmi czélokra épúlt Obrnja- kaszárnya is, a honnan jól át lehet tekinteni a Narenta egész felsó szakaszát. Szakadékszerú szorosokban tombol a szilaj folyó a hasadék falait egészen a szélükig fedó szép bükkosok küzótt, fônn pedig fátlan havasi rétek terúlnek beláthatatlan távolba. A Narenta bólcsóje a Boraf sütét árnyékú vôlgymélye- déseiben van. Egyfelól a Morinje és a Vuievo lejtói tornyosúlnak egymás hegyibe, másfelól pedig a Treskavica hatalmas folytatásai : a Lelija és a Zelen gora. Már a határ kôzelében egyesúl a két hegytómeg a Gredelj-nyereg- ben. Kelet felé ennek olyan meredek a lejtóje, hogy a nép a rá fólvivó ósvényt Drlirep-nek hívja, a mi annyi, mint „ kapaszkodjál a lovad farkába." A befelé nézó ponton erdei talajból fakadnak a Narenta forrásai. E világtól elrejtett erdei táj volt a junakok fó búvóhelye. „Dok se gora zazeleni" (mihelyt az erdó kizóldúl), volt hajdan mindazok jelszava, a kik a „suha puíka^-rá (a száraz puskára) bízták sorsukat. Majdnem valamennyi a fekete fôlddel és a zôld gyeppel jegyezte el magát, s ha kózúlók sokan hírnevesekké lettek is, de boldog egy sem. Emléküket még nem egy jel órzi az erdó fáin, s a jó búvóhelyeknél és átkelóknél, a mikben a planina oly gazdag, ónkénytelenúl rájuk gondolunk. A csóndes BoraC minden erdei falva dicsekszik azzal, hogy egy-egy il yen nagy hóst adott a világnak.