Seite - 139 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bosznia és Hercegovina, Band 22

39 mellett gyakorolják óseiktól óróklótt hajdankori szokásaikat, az ártatlan kór- tánczoktól kezdve a zord istenítéletig. E hegyláncz folytatásában érik el a bosznia-herczegovinai havasok Mon- tenegro határán leghatalmasabb emelkedéseiket a Volujak és a Maglié csú- csaiban, de ezek már a Fekete tenger vízvidékébe esnek, melytól az Adriát a Cemerno hegyhát választja el. Mógótte róvid fenvólgy kóvetkezik a Poljaná- val, melynek a pivai zupába nyíló rése után kóvetkezik a Volujak hatalmas fala, s ennek éles, helyenként zordon hóárkokkal barázdált lejtóje a Studenci (2298 méter) és a Vlasulja (2339 méter) magaslatai felé emelkedik. A határ itt az egyik csúcstól a másikig s aztán Studencitól egyenes vonalban tovább a Magliéig, az egész kórkép legmagasb csúcsáig (2387 méter) halad. E fonséges hegycsoport ónállóságát csupán a kis Sutjeska folyócskának kószóni, mely a Gredelj-nyereg, a Cemerno fensíkja és a Lebrsnik kózé ékelt izgorii volgyben ered és a határ felé vonúló egykózú lánczokat ketté szelve siet a Drina felé. A JabuCke-Stjene és a Tovarnica hegyfala, mely a Zelen gorától leereszkedve a Sedlón át a Volujak lánczához vezet, keresztben fekszik a folyó elé, s ez a Tovarnica és a Sedlo kózott óriási sziklakapun, a Prosjeíena Vratán át váj magának helyenként alig 30 méternyi széles szorosban útat. Rikító vóros foltok jelólik azokat a helyeket, melyekról csak nem rég szikladarabok szakadtak le. A hol a hordalékfóld kissé jobban meg- gyülemlik, az omorica-fenyú díszlik, míg a kopár tetókon csak a fekete-fenyú küzd keservesen a létért, s pyramis- vagy ernyó-alakra szeldeli galyait a szél. Szokása és természete ellenére itt a vórós bükkót 1.800 méternyi magasságig látjuk a lejtókón fólkúszni, hol a túlevelúek határán fólúl tenyészik, de még fólebb már torpe cserjévé satnyúl s kígyóalakú gyókereivel kapaszkodik meg a sziklás talajban. A csúcsokról leomló tórmelékhalmok állják útját további tenyészetének. 1.900 méternél magasabban már csak a türpe-fenyú él meg, mely szívós ellenálló erejével majdnem a csúcsokig folhatol. A szoros alján illatos virágoskert pompázik, melyen át pajzán patak szókdécsel a kótormelék folótt. A vadszólló, vóros-bodza, labdarózsa, borbolya, olasz jázmin- és mogyoróbokrok súrú bozótja alig enged helyet a keskeny ósvénynek, mely leomlott kótuskókra támaszkodó bürúkon, kihajló sziklafalak alatt, vagy nagy fáradsággal kiszélesített párkányokon vezet. Ezen az úton ugyan nincs és nem volt hajdanában sem kitérés, sem menekvés. A kózép- korban István herczegnek itt a Vratában vámórsége, két sziklába vájt kis eródje volt, Vratar és Vratac, melyeknek romjai még ma is follelhetók. 18»