Seite - 143 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bosznia és Hercegovina, Band 22

143 Kimondhatatlanúl szomorú, sivár és puszta itt minden. A síkot alacsony mészhátak szabálytalan hullámai szaggatják mcg, melyekcn gyér fú tenyészik, s itt-ott egy-egy bokor. Rejtctt útakon osonnak tova a kicsiny víz-erek. A Gacko polje hegyeinek kórsáncza széles kapuvá nyílik és szelíd lejtók alkotják a Scutariig húzódó mély barázdát, mely a tulajdonképeni Crnagorát a Brdától clválasztja. Lassú emelkcdésscl kígyódzik tovább járhatatlan mész- hegységek kózt a fenvólgy egészen Nozdréig, honnan, az útnak kórúlbelúl Cemerno. a kózepétól kezdve lassacskán megint alászáll. Egykor mindez herczegovinai, avagy, ha úgy tetszik, tórók terúlet volt s a Duga-szoros az oszmánok had- míveleteinck fóvonala. Megerósített helyeknek kcllett volna védeniók, melyek élclmczése maga megint csak nagy hadjáratok árán volt lehetséges. Az erdók maradványait túzzel pusztították ki, s a nép azt a pasát, ki ez írtást a leg- utolsó nagy háborúk elótt itt végeztette, csak „comigora", vagyis „erdó- pusztító" néven emlegeti. A leghíresebb átkelést e szoroson Szulejmán pasa vívta ki 1877-ben szórnyú harczok árán, melyek páratlanúl állanak a had- viselés tórténetében; ádáz küzdelmet folytattak egymás ellen egy rendes hadsereg, meg egy leleményes, vitéz néptórzs sajátszerú, óseredeti harczmódja.