Seite - 146 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bosznia és Hercegovina, Band 22

146 Az egész szárazfoldi határ hoszszában, a Tara és a Piva egyesúlésétól egészen az Ozjen-nyeregig húzódik a megerósített órtanyák öve. A magas hegység tomegétól délre mind súrúbbek, s bárhol állunk, egy-egy kis erósség túnik szemünkbe. Némi távolságból ez órházak egészen takarosak, de a kik ez elhagyatott helyeken hetekig, sót hónapokig kénytelenek szolgálatban lenni, épen nem írígylésre méltók. Mert az órláncz állomáshelyeit lehetó kóltség- kíméléssel kellett építeni. A legegyszerúbb szélfogókból és cserényekból, a melyekkel eleinte a határszélen órt álló katonaság a zordon idójárás eilen védekezett, lassanként kunyhók lettek, melyeket csak idö haladtával szereltek föl legalább annyira, hogy a hideg évszakban is oltalmat nyújthassanak. Kó, Isten panaszúl ne vegye, van Herczegovinában bóven, s az osztrák-magyar katona parancsra mindenhez ért. A kórnyéken uralkodó pontokon ma már olyan órházak és csendór-kaszárnyák állanak, a melyek egész kis urasági lakokhoz hasonlók, sót némi díszszel is kaczérkodnak, vörös tetejükkel és világos meszelésú falaikkal nem csekély csodálatot keltve a belföldi lakos- ságnál. A folyton változó parancsnokok hosszú sorában ugyanis mindenik járúlt valamivel ez órtanyák javításához és „szépítéséhez", minek következ- tében a legkülonfélébb ízlés tarka nyomai láthatók rajtuk. A ki azonban e sivár pusztaságon, a zord és alig lakott karszt közepette, fárasztó lovaglás után e tanyák valamelyikében vendégszeretó hajlékra talál, annak a tábori élet egészséges humorától folvidúlt s a szíves látás melegétól fölengedö lelke aligha lesz csúfolódásra hajlandó e kezdetleges órházakban. Humorra, igaz, néha ugyancsak szükség van e helyeken. Mert vannak olyan órállomások is, a hol a vakolatlan falakon úgy keresztúl süvölt a bóra, mint valami rostán, s a szalmafodélen át özönnel patakzik be az esó. A bádog- kályhában, melynck csóve kémény nélkül szolgál ki egyenesen a szabadba, a száraz rózse és bozót a nélkül ég el, hogy meleget adna, s az eleséget, hogy az egerek és egyéb rágcsálók föl ne falják, a tetógerendákról lefüggó deszka- polczokon kell tartani. Telen még a hólapátolás, nyáron pedig a vízhordás is házi teendói kózé tartozik az órségnek. Az öröm ritka vendég; ilyen az idejöket múlt ujságokkal érkezó posta, melyet rendesen valamely vén anyóka szállít, továbbá a szomszéd hegycsúcs órhelyéról egy-egy látogatás, katonai tréfák, telegraf- és telefon-üzenetek és — ellenórzó szemlék. E szemlék különben nem igen szoktak meglepetésekként beütni, ha a parancsnok kissé népszerú. Mert ezt rendesen hegyról-hegyre, völgyön át szálló üzenet elózi meg, melyet egyik pásztor a másiknak kiált át azon a hosszan elnyújtott, átható hangon,