Seite - 153 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bosznia és Hercegovina, Band 22

153 omladozik s egyre magasbra nó alatta a górgeteg. Hihetetlen, mily nehczen járható e vidék s mennyire áttekinthetetlen, tele üregekkel és tólcsérekkel, de mégis nagyszabású a részletek változatos alakúlataiban. A legfárasztóbb átkelókón juthatni egyik puszta és üres vakvólgyból a másikba. A nóvényzet itt súrú, goromba dudvabokrokká satnyúl, melyek a kóvek repedéseiból sarjadzanak, s a ritka források a Kapljenikbe folynak óssze, mcly csak csóppenként nedvesíti a kózetet. Az egyetlen fensík a grabi (gyertyános), melynek gyér tólgy-bozóttal és fúvel benótt rónájára ontják a fogakként meredó hegycsúcsok leváló górge- tegüket. Ez a zubciak harczias tórzsének a hona, kik mint ragusai oklevelek- ben olvasható, „szegénységük miatt rablásból éltek"; ma szegény pásztorok, kik nomád módra kénytelenek ide s oda csatangolni, hogy marháikat legeltethessék. Egy keskeny sziklabarázda, mely egyenesen Arslanagicmostba vezet le, a legjobb út ide fol Konavljéból s egy kaszárnya órkódik fólótte. Kóbástyák kráterszerú óvében álló, alacsony, szalmafóldeles kókunyhók apró falvakká csoportosúlnak és szegélyezik az árnyéktalan síkot. E falvak egyi- kéból való volt a zubciaknak nem egészen kifogástalan hírú, de dalokban dicsóített fegyverkovácsa és felkeló vezére Vukalovié Luka, ki a legutolsó szabadságharczokban cseresznyefából faragott és vasabroncsokkal megeró- sített ágyúcsovekból lódózte a torókókot. Szúk téren a legsajátszerúbb jelenségek és tetemes hómérsék-külonbségek mutatkoznak itt egymás mellett. Az elmállott kótormelékkel teli Grab polje szomszédságában, majdnem havasi magasságban vannak a konjskói síkok'. Üregesen dübóg rajtuk a fold, s a ló ijedten horkan meg, mikor rálép. Féló, hogy a homorú folszín ama feneketlen mélységekbe horpad, a melyek itt-ott feketén tátongó, kútszerú üregekkel árñlják el magukat. De valamivel odább egyszerre rég nem élvezett erdózúgás lep meg bennünket, melyet igazi megváltásként üdvózlünk e kósivatag után. A montenegrói Rjelagora szálas biikkósei átnyúlnak a határon, s a tormelékkúpok hasadékaiból piros havasi rózsák, és a Gentiana (Szent László füve) sótétkék virágai mosolyog- nak felénk. Itt vannak az órláncz legmagasabb állomásai, s kóztük Borova glava 1.336 méternyire van a tengerszín fólótt. Ez órtanyák kórül órókké sivít a szél, s télen majdnem eltemeti óket a nagy hó. Az órjáratok ütjait jelzó kópyramisoknak gyakran alig látszik ki a feketére festett csúcsa, míg lenn a mélyben, a hová tekintetünk még leér, a vólgy alja már üde zóld- ben virúl. 2