Seite - 245 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bosznia és Hercegovina, Band 22

2 A pápai széken ekkoron V. Sixtus, talán a legnagyobb vezérló tehetségú pápa ült. Nem tekintve, hogy mindig a pápaság egyetemes czélját tartotta szem elött, az egykori montaltói pásztorfiú különös hajlandóságot érzett a balkáni keresztények iránt. Gyakran dicsekedett származásával, emlegetvén, hogy ósei szlavon terúletról menekúltek a török elól Itáliába s czért, úgy szólván, személyes kotelességének tartá, hogy az ósi földön megmaradt keresz- tényeken segítsen. Ámbár jelenték neki, hogy a keresztényüldüzések mellett is kiirthatatlan ellentét uralkodik a latin és az orthodox kereszténység közt az egész félszigeten: azért mégsem mondott le arról a reményról, hogy mégis sikerúlni fog az egész kereszténységet, légyen az orthodox, avagy protestáns, a török eilen egyesítenie. Tudta ó jól, hogy a keresztes hadjáratok lelkesedését a XVI. században nem lehet újra foléleszteni, de erósen bizott azokban a politikai okokban, melyekkel terveit támogatá. Midón a Balkán-félszigetnek e vednöke után VIII. Kelemen néven barátja, Aldobrandini bibornok kOvetkezék a pápai széken, ez tovább szótte elódje terveit s megvizsgáltatván a keresztények bajait és panaszait, szabadítási terveinek megvalósításához hozzáfogott. A pápaság eszközeiul természetesen a török terúleten lelkészkedó római katholikus papság kinálkozott, melynek sok kánoni fogyatkozását nehéz szívvel kellett néznie, mert a mily züllött vala a nyáj, olyanok valának a pásztorok is. De azért nem csüggedt el, hanem legátusai által folyvást biztatta a keresztényeket, egyházlátogatókat küldött a bosnyák, bulgár és maczedoniai tartományokba, a kik azonban inkább politikai tudósítók valának, mint kánoni vizsgálók. A pápa szeme elött elsó sorban az adriai háromszóg terúlete lebegett, melynek partja Velenczét uralta s a hol buzgó katholikus vala a lakosság. A töröli hatalom azonban már a dalmát partokat is fenyegette, s ha Bosznia felól támadván, a horvát partokat és Isztriát is birtokába ejti vala, Olaszország adta volna meg az árát. Tudták ezt a pápák, s ha a Habsburgokat uraló végvidékek vitéz védó elemei nem állják útját a török terjeszkedésnek, kétségtelenúl az értékes olasz zsákmányra fordították volna minden erejöket. Tehát nemcsak pápai, hanem egyetemes olasz, söt a földközi tengeri kereskedelem veszedelme miatt spanyol érdek is kivánta, hogy a török terjeszkedés meggátoltassék. Az érdekeknek ez a solidarítása vezeté a pápát, midón II. Rudolf császárt és királyt az addigi védekezó iránynyal ellentétben a török eilen való támadásra szólítá föl. Több elöjele mutatkozott a készúló nagy harcznak. Prédára éhes bosnyák húbéresek szakadatlanúl portyáztak a királyi végeken, raboltak és gyilkoltak.