Seite - 300 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bosznia és Hercegovina, Band 22

300 A határsértéssel vádolt fél egy tüskebokrot és egy darab gyepet vesz a vállára s végig megy vele azon a határvonalon, a melyet ó az igazinak tart s ezt aztán ki is jelólik. Néha elóbb megesküszik arra, hogy legjobb hite és meggyózódése szerint fog eljárni; de ez nem mindig szükséges, mivel e szer- tartást olyan szentnek tartják, hogy rendesen minden kétség nélkül az igazinak ismeri el a nép azt a határt, a melyet az illetó kijelolt, mert senki se merne a bokor és a gyep alatt hamis határt járni. Ha mégis így tenne, akkor a nép hite szerint sehol sem lenne nyugta, sem élni, sem meghalni nem tudna és szerencsétlenség kóltóznék be a házába. E határjárások szent voltát jellemzi a kóvetkezó fojnicai monda: Egy paraszt a szomszédja fóldjének egy részét elszántotta. Mikor a tOvis és gyep alatti határjárásra kerúlt a dolog, cselhez folyamodott. A hamis határ mellett gódrot ásott, ebbe belé rejtette a fiát és gyeppel takarta el a gódór száját. A határjárás elótt azt mondta, hogy majd magát a fóldet kérdi meg s a mit az mond, az lesz az igazi határ. A határ- járás kózben tóbbszór kérdezte: „Fóld, mondd meg, hol a határom?" De csak ama godornél kapott feleletet, a mely így szólt: „Itt, jelóld meg kóvel." Habár hamisság volt a dologban, a dolog az 6 javára dólt el. De mikor beesteledett s a fiúnak, a mint az apjával megállapították volt a dolgot, titkon haza kellett volna lopódznia, az apja hiába várt rá. Aggódó várakozásban telt el az egész éjszaka, a fiú csak nem jótt. Másnap reggel az apja kiment, hogy utána nézzen, nem tórtént-e a fiúnak valami baja. Hát a gódór mellett egy vakondok-túrást talált s benne a fiát, a kit az Isten büntetése vakondokká változtatott. Hogy milyen nagy búnnek tartja a nép a más fóldjének az elszántását, arra nézve jellemzó az a hiedelem, hogy a ki ilyet tesz, annak holta után lidércztúz alakjában vissza kell a jogtalanúl eltulajdonitott fóldet hordania. S a lidércztúz mindaddig bolyong, a míg csak a megholtnak órókósei a szom- széd kárát meg nem térítik. A trn i bus nevezetú határjárásnál nem ritkán egy fiatal legénykét járatnak végig a kijelolt nyomon, s hogy aztán egész életére jól megjegyezze magának a határt, emlékeztetóúl derekasan megczibálják a fülét. Azért még ma is gyakran intézik óreg emberekhez e kérdést: „Mondd csak, óreg, hol ráztak meg annak idején?" E kérdés a vitás határ irán ti tudakodozódással egy értelmú. Egészen sajátszerú jogi szokás, a mely ugyan a megszállás óta nincs tóbbc gyakorlatban, a vérboszú kiengesztelése. A vérboszú, mint az ósszes déli szlávoknál, úgy a bosnyákoknál is ósi intézmény volt. De míg egyebütt