Seite - 100 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország VI, Band 23/1

100 délre elterúló tágas síkságból s hogy éjszak felé azokkal a hatalmas szirtfalakkal függ ôssze, melyekkel Magyarországot éjszaknyugaton, éjszakon és éjszak- keleten a Kárpátok hegyláncza kórúlveszi. Ennek a nagyszerú természetes kór-bástyának, melyból igen alkalmas lejárók, az erdélyi szorosok, vezettek ki a falain túl elterúló síkságokra, mintegy magától a természettól kijelôlt fôladata volt az, hogy az általa védett várnak, a magyar államnak elózónlésétól visszatartsa a lezajlott népvándorlás utolsó tôredékeit, melyek nem voltak ugyan elég erósek ahhoz, hogy úgy elborítsák Európát, mint az elózó népáramlatok, de kèpesek voltak arra, hogy a magyar államot veszélyeztessék, vagy legalább megszilárdúlásában késleltessék, sót ezen az államtesten keresztúl komoly zavarokat okozzanak a Nyugat keresztény- germán múvelódésének is a maga megizmosodásában. Erdély hadászati fontosságát, úgy látszik, már a besenyók által etelkôzi hazájából kiszorított magyarság is sejtette. Erre valí az, hogy a honfoglaló magyarok egyik tôrzse nyomban birtokba vette a Szamos és Maros vôlgyeit. A terúletet kórnyezó hatalmas hegylánczhoz támaszkodva, elég eróseknek érezték magukat e tôrzsnek a fejedelmei arra, hogy az Árpád-házbeli feje- delmekkel s így magával azzal az eszmével is szembeszálljanak, melynek zászlóvivóje a magyarságot egységes nemzetté tenni torekvó uralkodó esalád volt. Az a szervezó tehetség aztán, a melylyel a Gondviselés a honfoglaló Arpád nagy ivadékát, Szent Istvánt folruházta, már egész világosan fólismerte az erdóelvi fôld hadászati értékét. S midón a nagy király Gyula erdélyi vajda hatalmát megtôrvén. az erdón túli tôrzset a magyarság egyetemével egyesíté: a birtokba vett terúletet (melynek déli határa eleintén a Maros volt) a gyula- fejérvári püspókség megalapításával a keresztény mûveltség érdekkôrébe vonta, honvédelmi és kózigazgatási tekintetben pedig egyelôre a keleti magyar vár- megyék fóispánjainak hatósága alá helyezvén, erós kapcsokkal csatolta egybe az ország testével. Ennél az idópontnál kezdódik Magyarország tôrténetében Erdély védó- bástyn szerepe, melyet Szent István Arpád-házbeli utódainak kôvetkezetes politikája soha nem tévesztett szem elól. Mert nem a véletlen szeszélye, hanem tudatos és czélját teljesen ismeró politika nyilvánúl azokban a telepítésekben, a melyeknek idejét az oknyomozó tôrténelem a XI. század utolsó negyedébe helyezi, mikor a szorosb értelemben vett Magyarországnak nemcsak keleti részeiból, hanem egyéb vidékeiról is újabb rajok vonúlnak kelet felé s a Szamos vólgyén fólfelé haladva, az Erdély kózepén már ott éló gyér számú magyarság