Seite - 102 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország VI, Band 23/1
Bild der Seite - 102 -
Text der Seite - 102 -
102
arra is, hogy ura támadó védelemre, sót egyenes támadásra is vállalkozhassék.
Igy látjuk a tôrténetek folyamán, hogy a magyar királyi hatalom az erdélyi
szorosok torkolatain át a kôrbâstya tôvében elterûlô síkságra leereszkedik
s a magyar állam hatalini és érdekkôrébe vonja Kunországot (melynek czimét
a magyar király ma is viseli), majd a nagy tatárdúlás után a Kunország
terúletén alakúlni kezdô két oláh tartományt : Moldovát és Havaselvét is.
Az erôditéstan tórténete nem ismer oly bástyát, mely a legszigorúbb
kivánalmak szerint is jobban megfelelt volna fóladatának, mint Erdély a magáé-
nak. Megvédte az országot, a várat, az ostromló fajrokonok : a besenyók,
kunok és tatárok ádáz támadásai ellen, s erôs, teljesen megbizható támaszpontot
nyújtott a vár ôrségének arra, hogy az elôtte elterûlô bástyaaljat („glacisu-t)
az ostromlóktól megtisztítsa s a vár védelmének részesévé tegye. S míg kifelé
ez a harczi munka folyt : befelé hátát fodé a békésen dolgozó tômegnek,
melynek szakadatlan kózmúvelódési munkája Erdélyben a XIV. és XV. száza-
dokban virágzó kôzpontokat teremtett a kereskedelemnek és iparnak s Erdélyt
általában a magyar szent korona gyôngyévé tette.
Sajnos, hogy ezt a gyôngyôt a XV. században épen arról az oldalról
fenyegette veszedelem, a mely oldalra természetes kapcsolatánál fogva
támaszkodott. A birodalom délkeleti bástyája magára az anyaországra a
Szamos, a Korós, a Maros vólgyén és a Vaskapu szorosán torkollott be.
Ezek az útak tartották fônn a kózlekedést az anyaországgal. Mikor aztán a
Balkán-félszigeten lábát megvetó oszmánság, terjeszkedó vágyaitól hajtatva,
a XV. század zavaraiban sokszor roszúl ôrzôtt Alsó-Duna mentén be-becsapott
Magyarországba: kónnyú volt a száguldó oszmán hadaknak a vaskapui szoroson,
meg a Maros vólgyén át hátúlról kerúlniók az erdélyi kincses tartományba
s tôbb izben is kirabolni és fóldúlni legtermékenyebb, leggazdagabb vidékeit.
E dúlásoknak és pusztításoknak, a velük járó inségnek s az inség nyomán
kelt pórlázadásnak lôn eredménye az a nevezetes „unió", melyet Erdély
magyar nemessége s a székelyek és szászok 1437-ben kótóttek egymásnak és
a kormánytól a birodalom zavarai kôzt elhanyagolt tartománynak védelmére.
Ezzel a szôvetséggel, melyet a szerzôdôk két évtized múlva (1459) meg-
újítottak, alakúlt ki az erdélyi hárompolitikai nemzet, az ú. n. „három natío",
vagyis az ósszes politikai jogok gyakorlására hivatottaknak az a három, egy-
mással egyenrangú kúriája, melyek ketteje a magyarság (a magyar nemesség
és a szabad székelység), harmadika pedig a szászság volt ; de kialakúlt e három
kúriával bizonyos fokig az anyaországtól való elkülónúlés gondolata is.
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Magyarország VI, Band 23/1
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Magyarország VI
- Band
- 23/1
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1900
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 14.94 x 21.86 cm
- Seiten
- 306
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch