Seite - 280 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország VI, Band 23/1

280 csak ritkán osztódnak versszakokra és a rithmus mellett csak mellesleg fordúl eló bennók a rim. Gyorsan, tóbbnyire párbeszédben pórdúl le a tórténet a szúkszavú székely balladában. A kifejezés ereje és a gondolati rithmus okozza, hogy a dallamosság a versszakok és a rimek hiánya mellett sem hiányzik belólük s hogy eredetileg valamennyit dalolta a nép. Egy nehánynak („Góróg liona", „Kádár Kata", „Kómíves Kelemenné", stb.) fónn is maradt a dallama. A szerelem, e mindennél erósebb érzés, szolgáltatja a legszokottabb anyagát e balladáknak. Külónósen szereti a nép megénekelni a boldogtalan szerelmesek szomorú tórténetét. Rendszerint gazdagság és szegénység, elókeló és alacsony születés szolgálnak a szomorú tórténet magjáúl. Kádár Katának, a jobbágyleánynak gyászos vége, ki csak a halálban egyesúlhet a gazdag nemes úrfival, nem egyedúl álló; ehhez hasonló sok van a székely nép- balladákban; de fóltúnóen tóbb az eset arra, hogy az elókeló leány szerelmes a szegény legénybe, mint viszont. E szerelmi viszonyoknak mindig jó végük van a népmesékben: a szegény legénynek felesége lesz a király-kisasszony, a király megosztja vele királyságát, országát; a népballada nem ismeri a kedvezó véget; ott nem egyenlítódik ki a születésbeli nagy külónbség. De megvan a kóltói igazságszolgáltatás. Kádár Kata és szerelmes ifja sírjából virág hajt ki s a két virágszál ósszeólelkezik. A tórók császár leányának s a székely katonának holttestét a tenger befogadja, szépen eltakarja. Szerelem és szeretet: e két érzés kózt való külónbséget valósággal kiélezi s nem egyszer állítja szembe a székely népballada. Ennek legérdekesebb példája az Aspis kígyó, mely a legénynek kebelébe búvik, szívét szorongatja, piros vérét szíjja, gyónge derekát majd általszakítja, s a mikor a legény sorba kéri apját, anyját, bátyját, ócscsét, ángyát, hogy vegyék ki kebeléból a kígyót: ezek mind egymáshoz útasítják a szerencsétlent, míg végre is a kedvese menti meg. A hitvesi, anyai és gyermeki szeretet gyakran tárgyai e balladáknak s nem egyszer régi tórténeti emlékezésekkel kapcsolatosan. Bátori Boldizsárné arany bólcsóben rengeti szép „futkosó fiát". Altató dalúl elmondja, hogy a kis fiú apja nem Bátori Boldizsár, hanem az erdélyi kapitány. Bátori Boldizsár az ajtón át meghallja felesége e vallomását s halálra ítéli a búnós asszonyt. Az általános tipustól elütó balladák egyik legszebbike és tartalmi tekintet- ben egyik legnevezetesebbike „Julia szép leány", melyerégi klasszikus mondást: „a kit az istenek szeretnek, azok fiatalon halnak meg", példázza keresztény vallásos fólfogással. A szép fiatal Julia betegeskedni kezd, sárgúl és halványodik, mint gyónge lépecskének sárgúló viasza, sárga viaszának fóldón futó filstje.