Seite - 284 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország VI, Band 23/1

284 vidám, csipkedó versikéket kurjongat. Ha megszólal a muzsika, alig bír tánczos kedvével; úgy kirakja a csúrdóngóló figuráit, hogy nincs az a tánczmester, a ki ezt utána csinálja, s kózben rimes tánczszókban rikkantja ki érzelmeit. Kicsi nekem ez a csúr, Kirepíilfik, mint a filrj. Kicsi nekem ez a haz, Majd kirugom a falát. Kedves ingerkedéssel bíztatja a czigányt: Húzzad, czigány, disznót adok, — Nem túrja fól az udvarod! A táncz hevében gyakran szíve titkát is elrikkantja. Mindmegannyi szerelmi vallomások e versecskék: Ó de ügyes, ó de jó, Ó de kedvemre való! Piros orcza, fekete szem, Ez engem a fóldbe teszen Ha ezt el nem vehetem: Nem ihatom, ehetem, Magamat eltemetem. Szóval, tánczkózben sem nyughatik a székely népnek mindig munkálkodó lelke; a népkóltésnek értékes gyóngyei merúlnek fól ebben a fajtában is. A székely egyike a világ legkitúnóbb mesecsináló és mesemondó népeinek. Míg dalaiban a bájos egyszerúség, igazi természetesség ragadja meg lelkünket: meséiben lehetetlen meg nem csodálnunk hatalmas képzeló erejét, találékony- ságát, tórúl metszett, egészséges humorát. Bárhol volt a bólcseje azoknak a meséknek, melyeket a székely mescmondóktól hallunk, igazi székely nép- mesékúl hatnak ránk; a nép rájuk nyomta a maga bélyegét; az ó hamisitatlan, eredeti eszejárását megtaláljuk valamennyiben, ép úgy az idegenból kózcje szakadtban, mint abban, melynek eredete nyilvánvalóan székely. A trágárságot nem szereti, de annál jobban az igazi, tórúl metszett, kaezagtató humort. Nem a esodás elemekkel tele tómótt mesék az ó legkedvesebb meséi, hanem azok, melyekben saját magára és a maga eszcjárására ismer; melyekben az élet- bólcsesség egészséges humorral párosúl, bár bohónál bohóbb ótletei gyakran a képtelenségbe csapnak át. Mindez bizonysága annak, hogy a székely népkoltészet a maga egész teljességében mily sokféle kincscsel bóvólkódik.