Seite - 310 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország VI, Band 23/2

310 Csíkmegye hatalmas erdóségei gazdag állatvilágnak adnak otthont. A nagy vadaknak, ragadozóknak igazi gyúlóhelyei a csíki erdók. Hajdanában a bólény volt itt a legnagyobb vad. Még állítólag a XVIII. század kôzepe táján is vadásztak rájuk a gyergyói savanyúvíz-források kórnyékén. A csíkmegyei erdóségekben a bólény ugyan kipusztúlt, de vad azért bóvcn van, nevezetesen vadmacska, hiúz, medve, farkas, óz, s helyenként gímszarvas is. A hegyi régión túl a szikla-ormok fólótt kibontott szárnyakkal lebeg Európa bérczeinek Ieghatalmasabb madara, a szakállas-keselyú. Csíkmegye havasi patakjainak. folyóinak, tavainak halakban való régibb gazdagságát nagyon csôkkentette a tilalmas idót meg nem tartó rabió halászat. A halállomány azonban igy megfogyatkozva is tekintélyesnek mond- ható. Kûlônôsen Gyergyó havasvilága gazdag nemes halakban. Gyergyóban, a Nagy-Hagymáson csillog a Gyilkos-tó vize. Méltán tartják nevezetes tónak ezt a székely halászok, mert a pisztrángok csodálatos nagyra nônek benne. Csíkmegye egyike volt az ósi hét székely széknek, és pedig rendszerint Gyergyó és Kászon fiú-székekkel együttesen említtetik. Legelószór 1324-ben Róbert Károly királynak egy oklevelében van róla szó. Hogy Csíkmegye legtóbb kôzsége már a XIV. század elején megvolt, sót virágzott, kitúnik a pápai dézmák- nak 1332-tôl 1337-ig való regestrumából. 1406-ban említés tôrténik Gyergyó- székról is. Zsigmond király megengedi Kászon fiú-széknek, hogy Csíktól külónválhassék és saját fiai kózúl választhasson magának birót és hadnagyot. Mátyás király 1462-ben egy itéletlevéllel véget vet a Csík- és Kászon-szék kôzôtt folyó régi pôrnek. Ez itéletlevélben újra megerósíti a kászoniakat Zsigmond királytól kapott azon szabadságukban, hogy maguknak birót és hadnagyot választva, külón széket alkothassanak, mert Moldva szélén lévén, „a hú szolgálatra kész lakosok nem kevés vigyázattal órizhetik és védelmez- hetik magukat". Ellenséges pusztításnak gyakran ki volt téve e vidék. 1553-ban Illyés moldovai vajda az egész Fel-Csíkot elpusztította. 1661-ben Ali basa égette és dúlatta fol; 1694-ben pedig Mirza khán vezérlete alatt tizenkét ezer budzsáki tatár ót napig égette és raboltaFel- és Kózép-Csíkot. A csíkiak azonban Csík-Somlyón alúl szétverték az oldokló tatár hadat. Belháborúság is bóven volt itt. Sokat szenvedett e vidék a Rákóczyak korának mozgalmaiban is, még pedig kurucztól és labancztól egyaránt. Legutolsó pusztúlása 1764-ben, a híres madéfalvi veszedelem idején volt. A császári kormány Csík-széket katonailag szervezett határórvidékké akarta átalakítani. A „szabad" székely azonban tiltakozott ez ellen, nem akarta „fôlvenni a fegyvert", s e miatt