Seite - 528 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország VI, Band 23/2

528 vásárlónak aranya is van és volt gondja reá, hogy a tizedet is behajtsa tôle. Becsempészni a kénesót Idriából, az egyedúli helyról, hol Európában még termelték, az akkori kôzlekedés mellett s tekintve a kénesó nagy sulyát, szerfölött nehéz volt, és különben is nagy büntetések voltak szabva arra, a ki a fejedelem e jogát sérti, „akár nemes személy, akár residentialis német, akár uratlan, residentia nélküli ember". Fol nem dolgozott aranyat, termés-aranyat, olvasztott aranyat (Plickben) „senki ez országból kivinni ne merészeljen" ; ha valakit mégis rajtaértek, az aranyat a fiskus számára lefoglalták s azonfelúl érzékenyen meg is büntették, „ehhez semminemú tórvényfolyás nem kivántatván." Sót a fóldolgozott aranyat is idegeneknek „mívekben" csak úgy volt szabad kivinniök, ha helyette ugyanannyi jó vert arany vagy ezüst pénzt hoztak be, „hogy meg ne szúkúljón, az Hazában az arany, ezüst és jóféle pénz. " Aranyat mosni a folyóvizekból, patakokból és a havasokban levó fóvény és porond kózótt aranyport keresni szabad volt akárki határán, s „az ilyen móddal élódó residentiátlan emberek" a fejedelem jobbágyainak tekinttettek ; kótelesek voltak azonban keresményüket a fejedelem aranybeváltóinál beváltani, különben halállal, vagy egyéb „érdemük szerint való büntetéssel" lakoltak. Mások is kerestethettek jobbágyuk vagy szolgáik által por-aranyat saját terú- letükön, de kötelesek voltak a fejedelem pénztárába a tizedet beszolgáltatni s a beváltásnál a fejedelmi váltóházaknak, illetóleg a cusoria- vagy seperatoria- háznak (aranyolvasztó és pénzveróház) elsóséget adni. Erdélynek a magyar koronára visszaszállása után I. Lipót nagy gondot forditott Erdély terúletén úgy az aranybányászatra, mint a sóbányászatra már abból a szempontból is, hogy a kincstár jövedelmeit fokozza. A király már 1694-ben újból szervezi a sóbányászatot, mint egyik nagy jóvedelmi forrást. Kinevezi a sóaknákhoz (Vizakna, Kolozs, stb.) az administratorokat 400 rhénes forint fizetéssel. Maros-Üjvár sóaknája ekkor óssze volt dülve s nem mívelték. 1696-ban intézkedik a király az aranybányászatra nézve is. Meghagyja Apor „thesaurarius"-nak, hogy legyen gondja fóntartani a bányavárosok mindazon szabadalmait, melyeket azok a magyar királyok vagy a fejedelmek alatt kaptak. Legyen gondja arra is, hogy a czigányok az aranymosó helyekról el ne távozzanak s a foldesurak szolgaságába ne vettessenek. Mindezek azonban csak elóljáró intézkedések. Elóbb részletes tájékozást akar az erdély i bányászati állapotokról. Ez okból báró Thavonath Albert felsómagyarországi bánya-praefectust küldi le 1699-ben részletes útasitással,