Seite - 38 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (1), Band 24/1

38 szeink kaczagni fognak azon, hogy e hadihajók legénysége egyre-másra csak tíz, húsz, legfölebb negyven emberből állott". Az ilyen, csak számra nézve tekintélyes hajóraj ép oly kevéssé volt alkalmas távoli hadjáratokra, mint merész és hosszú kereskedelmi útakra. A horvátok, mint Constantin mondja, csakugyan megelégedtek a partmelléki hajózással (cabotage) és „ városról városra Pagania körűi a dalmát öböl mentén Velenczéig űzött kereskedéssel", s beérték kalózkodás számba menő apró hadi támadásokkal. Ellenben a velenczeiek ott voltak a kelet minden kikötőjében, hol a hitetlenektől és a görögöktől eltanúlták a jobb hajóépítést és hajóhadukat mindinkább tökéletesbítették, míg a horvátok a régi liburniai építésmódnál maradtak. Kereskedelmüknek mezei és nyers termékekre kellett tehát szorít- koznia, míg a velenczeiek nagy kiterjedésű tengeren túli és belső szárazföldi kereskedést űztek. Nélkülözhetetlenekké lettek mindenütt, az összes kikötők- ben különös kedvezményeket szereztek s így túlszárnyalták a horvátokat. A velenczeiek a hajózásban századok óta gyakorlott venetek utódai voltak, míg a horvátok az őslakóknál nem találtak kereskedelmi hagyomá- nyokat, csak nagy kalózkodással eltöltött múltat. A velenczeiek nemcsak a horvátokat szárnyaltak túl, hanem az összes olaszokat is, miben leginkább városuknak különösen kedvező fekvése volt szolgálatukra. Hátuk mögött feküdt a még használható római útakon könnyen elérhető Nyugat-Európa, a hol több polgárosodás maradt fönn, mint Horvátország legközelebbi szom- szédainál, Keleten s Éjszak összes országaiban. Constantin még egy nyomós okot említ meg, mely akadályozta a horvátokat, hogy valami merész vállalattal megelőzzék a velenczeieket s esetleg Aquilejában vagy Gradóban megvetvén lábukat, átvegyék azt a szerepet, a melyet később Velencze horvát birtoka alapján olyan sikeresen töltött be. Beszéli ugyanis, hogy a horvátok már előbb arra kötelezték magukat a pápa előtt, hogy csak védelmi háborút viselnek, s hogy II. Trpimir korában a „Horvátország és Velencze közt fekvő" Franciá- ból valami Márton nevű csodatevő férfiú érkezett hozzájok és rávette őket, hogy ez egyezséget megtartsák. Ez elbeszélést a horvát történetírók kétségbe vonják, de az esemény egészen rávall a horvátok őseire. Ha meggondoljuk, hogy a bolgárok alig két emberöltővel ez előtt az élet legaprólékosab'b eseményeire nézve is a pápai széktől kértek s kaptak fölvilágosítást ^s útbaigazítást, a mely szabályozta, hogy a napnak mely szakában egyenek, hogyan öltözködjenek, mely idflben érintkezzenek nejökkel;