Seite - 100 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (1), Band 24/1

100 piros sapka nevezhető sajátszerű viseleti darabnak, míg az ujjatlan báránybőr ködmön és a díszítetlen vászonnemű már nem tekinthető ilyennek. Az opanka, ez a czélszerű lábbeli, változatos, és csak az az egy hibája, hogy a láb bizony nem valami kecsesnek látszik benne. A Tengerparton a férfiak viselete egyáltalán nem jellegzetes; a nők fehér és fekete színű ruhát viselnek, a mi a hagyomány szerint még a Zrínyiek és Frangepánokért öltött közgyásznak az emléke. A Száva mentén, az egykori katonai határőrvidék némely falvaiban, még megvan a szép, dús hímzésű és sűrű ránczos női viselet, mely a termet deli- ségét oly szépen kitűnteti. Még ugyan a férfiak ruházatában is a vászonnemű az uralkodó, de híjjával a régi gazdag díszítésnek, és már világosan látni, mint lép helyére a kisvárosi polgárság egyszerűbb viselete. Új-Gradiska és Brod körűi még akadnak tarka hímzésű női ruhák ; de a hímzést mindinkább pótolja V már a tarka szövet, a mely, ha csak lehet, selyem. Általában megvan még a régiből a nők fejdísze : az igen széles, számos ágba osztott lapos hajfonat, melyet fejkötőhöz hasonlóan tornyosítanak föl. Ennek a fejdísznek a befonása igen fáradságos és több órai munkába kerül. Rendesen úgy csinálják, hogy öt-hat leány vagy asszony alacsony zsámolyokon sorban egymás mögé ül, s mindenik az előtte ülőnek fonja be a haját. Zupanje táján a tarka hímzést kiszorította az aranyos, és ez a divat más vidékek némely falvaiba is behatolt. A hol e viselet még megvan, ott az ünnep nagyságát a hímzés gazdagságán kivűl még a szövet (íenar) finomsága is mutatja, minek folytán a parasztnők sokszor a legcsikorgóbb hidegben, példáúl karácsonykor is egy szál vékonyka inget viselnek alsó ruháúl, mert a nagy ünnep dísze igy kívánja. Az ilyen átlátszó inghez természetesen még egy vastagabb szövésű kötény járúl, a derekukra pedig bőrpikkelyekkel dúsan czifrázott, újjatlan ködmönt öltenek. Furcsa látvány azonban némely falvakban a falu szépeinek ünneplője, a kik már fűzős lakk-topánkákban, az említett vászoningben és e fölött yárosias bársony köpenyben páváskodnak. Az ilyen átmeneti viselet ma már épen nem ritka. Az ünneplőt „álló" ruhának (stajaéa haljina) is hijják, mivel az ilyenben a parasztnő a világért sem ülne le, hogy össze ne gyűrje a ruhájának finoman rakott sűrű ránczait, a melyek öltözetét a régi görög női viselethez teszik némileg hasonlóvá. Az ország többi vidékein már föltűnő közeledést látni a német parasztság dísztelen, de olcsó és czélszerű viseletéhez. Az egyes helységek a mellett külön- böző, időről-időre lassacskán változó divatnak is hódolnak, s így tulajdonképeni