Seite - 109 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (1), Band 24/1

109 Másik öve a templomé légyen. Ékítsék föl a Marko nevében. Vakoké a kincs harmadik része, Hadd menjenek a világon szerte S daloljanak Markóról regélve." Marko királyfi utolsó óhajtását, hogy ót a guslarok dalokkal ünnepeljék, ma is teljesítik. A világtalan guslarok koldúsdalaikon és legendáikon kivűl Marko királyfiról is mindig dalolnak legalább egy regét. E hagyományt költő- és zeneiskolák tartották fönn s adták tovább. Már az 1780. évben keletkezett egy ily iskola Irigen, Szerémmegyében, hol az ifjúságot jeles tanítók tanították elbeszélő, vallási és gúnyos költemények írására és éneklésére, s oktatták gusla- játékra. Ezen intézet számos tanítványai között vakok is voltak s ezekről kapta a „Vakok akadémiája" (slepaőka akademija) gúnynevet. Ezen költői iskola legutolsó s legkiválóbb tagjaiul a kaőai származású Tomo és a loti Nedeljko rég elhalt világtalan hegedősöket említik. Ma már nincsenek efféle nyilvános költői iskolák, csak hozzájuk hasonló magánintézetek. Az 1875. évben Prelic Tamás, az öreg világtalan koldúshegedűs, Zalán- keménben (Szerémmegye), hol saját háza volt, tanítgatott ifjú, vak férfiakat verselésre, énekre és gusla-játékra. Akkoriban három tanítványa volt, kiket a következő föltételek mellett vett föl : a tanuló a három évi tanfolyam alatt lakásért és ellátásért köteles volt a mesternél szolgai munkát is végezni. Egyiküknek kötelessége volt őt egyfogatú, födött kis kocsiban tett útjában kísérgetni, kiszolgálni és a kegyes adományokat összegyűjteni. Ha a tanuló „kitanúlt", három éven át az ő javára énekelt és koldúlt a vásárokon. Ezen idő leteltével szabaddá és önállóvá nyilvánította a tanulót a mester s többé semmi egyéb kötelessége nem volt tanítója iránt, mint őt megbecsülni, tisztelni és szükség esetén segítségére lenni. Az egykori horvát királyok udvarában alkalmazott udvari zenészeket pandúroknak nevezték, mert nem guslán, hanem pandurán játszottak. Ezek nem voltak énekesek, de nem is becsülték meg őket úgy, mint a guslarokat, hanem a zenélésen kivűl kémkedésre is fölhasználták őket. Theophilaktos három szlávja is alighanem kém volt. A kereszténység korán eljutott a horvátokhoz, de a pogánysággal csak Cyrill és Methód szláv apostolok idejében szakítottak. Attól kezdve az isteni szolgálat nyelve szláv volt, vagyis a nép nyelvén imádkoztak, prédikáltak és énekeltek. Es ez volt az a hatalmas erő, mely a pogányságnak az utolsó döfést