Seite - 131 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (1), Band 24/1

131 Kollárral, a „Slávy dcera" költőjével. Részben tőle is vette nemzeti eszméinek irányát. Gráczban és Bécsben, a hol a horvát ifjúság zárt közgyűlé- seken hazaszeretetre buzdította egymást, szorgalmasan tanulta a horvát törté- netet, minek utóbb politikai izgatásainál és művelődési törekvéseinél nagy hasznát vette. Gróf Draskovics János, ama korban a legtekintélyesebb horvát főnemes (1770 — 1856), kezdetétől fogva támogatta ezt a hazafias mozgalmat. 1832-ben „Dissertation iliti Razgovor" czímű iratában Kusevic példáját követve fölszólítja a pozsonyi országgyűlés horvát tagjait, hogy követeljék a horvát nyelv részére a magyarral való egyenlőséget. Abban az évben adott elő első izben horvát nyelvtant a zágrábi jogakadémián Smodek Mátyás. Gáj folyamodott a magyar-horvát helytartótanácshoz, engedje meg egy horvát lapnak a kiadását, s midőn kérését megtagadták, a lengyel nemzeti hymnus szövegére írta a „Jos Hrvatska ni propala, dok mi zivimo" czímű dalt, mely a horvát mozgalom marseillaise-évé lett. A lap eszméjéről nem tudott lemondani s egy kihallgatáson magától I. Ferencz királytól kérte újból az engedélyt, így jelent meg 1835-ben a „Novine horvatske" politikai lap első száma, „Danica horvatska, slavonska i dalmatinska" czímű irodalmi melléklettel. E lap a kaj nyelvjárást használta, de már az első számában voltak benne Stokavi czikkek is. Gaj elejétől fogva érezte, hogy a kaj nyelvjárással, mely a horvát tartományok igen szűk körére szorítkozik, nem fogja az óhajtott hatást elérni. Ellenben a Sto nyelvjárás mellett belső erején és külső gazdagságán kivűl két ok is szólott. Először is ezzel a nyelvjárással élt a dalmát-ragusai irodalom, melyet a zágrábi írók már ismertek, és másodszor az összes horvátságnak kétharmad része és az összes szerbek, a kik Obradoviccsal és Karadziccsal már ráléptek volt az irodalmi tevékenység terére, szintén ezt a nyelvjárást beszélték. Elvégre a zágrábi írók és hazafiak is elfogadták. Gáj, Rakovac, Stoos, Vukotinovié, Blazek, Draskovics, Vraz, Zdenőaj és a többiek igyekeztek tiszta Sto nyelvjárásban írni és beszélni, a mely ez idő óta a horvátok és szerbek irodalmi nyelvévé lett. Most még csak alkalmas nevet kellett adni ennek a nyelvnek és az egy és ugyanazon nép szétszórt ágainak. A horvát írók századok óta majd „ dalmát" - nak, „ragusai"-nak, „bosnyák"-nak, majd ismét „sziavonu-nak, „horvát"-nak nevezték irodalmi nyelvűket. A zágrábiaknak érdekükben volt, hogy a keleti vallású szerbeket is megnyerjék a horvát egységnek, s ezért az ó-klasszikus „illyriai" és „illyr" elnevezést ajánlották. Azt hitték, ezzel véget vetnek a két 17*