Seite - 187 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (1), Band 24/1
Bild der Seite - 187 -
Text der Seite - 187 -
187
által a középiskola egységesítésére irányuló törekvés egy lépéssel még közelebb
jutott czéljához.
A gymnasiumok tanterve érintetlen maradt; közűlök néhány továbbra is
fönmaradt, de idővel ismét azzá kell lenniök, a mik eredetileg voltak, tudniillik
tudományos pályákra előkészítő iskolákká, melyek különösen az ó-kori élet és
a hittudomány behatóbb tanulmányára képesítenek.
A horvát reálgymnasium ugyan még változatos sorsnak nézhet elébe,
de már az, hogy megvan és az idén már első végzett ifjait küldi az egyetemre
A gymnasium Susakon.
és a műszaki főiskolákra, oly sulylyal esik a latba, a mely továbbfejlődést
biztosít ez intézménynek. Ha majd e reálgymnasiumok növendékei az egye-
temen is bebizonyítandják, hogy a nagyobb részben reális előképzés az összes
felsőbb tanulmányokra alkalmasabb jelölteket készít elő, mint a tisztán formai
képzésre törekvő iskolák ; ha továbbá a gyakorlati életben is kitűnik, hogy e
tanúlókból nemcsak jó technikusok, hanem jó birák, közigazgatási tisztviselők,
orvosok és tanárok is válnak, a kik előképzettségükkel a XX. század követel-
ményeinek jobban meg tudnak felelni ; ha végűi az általános hadkötelezettség
kívánalmaihoz is jobban alkalmazkodnak ; s ha egyszer majd a jobb tanúló
24*
zurück zum
Buch Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (1), Band 24/1"
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Horvát-Szlavonország (1), Band 24/1
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Horvát-Szlavonország (1)
- Band
- 24/1
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1901
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 15.72 x 21.98 cm
- Seiten
- 310
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch