Seite - 275 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (1), Band 24/1

275 különöset, hanem a nép ajakán is fönmaradt a régi, erőszakos időkről nem egy megemlékezés. Ez emlékek természetesen annyira elhalaványodva s a nép képzelő erejével olyan titokzatosan összeszövődve jelentkeznek a mondákban, hogy az eredeti tényállást meg sem ismerhetni többé. Bámulva hallunk valami „fekete királynédról, ki sokáig lakott Medvevárt. Sajátságos szeszélyei lehettek. Kitanított fekete hollóit haragjában az emberekre uszította, úgy, hogy szegé- nyeket egész testükön, főleg arczukban kegyetlenül összemarezangolták s szemöket kivájták. A nép még ma is mutogatja azokat a helyeket, hol a íekete királyné majorja, hegyi patakja s e mellett fürdője áUott. Talán Beatrix, Corvin János neje, később özvegye, azután György brandenburgi őrgrófné volt a „fekete királyné", kit valószínűleg fekete özvegyi ruhájáról neveztek el így. De nemcsak a medvevári várnagyok erőszakossága adott mindúntalan alkalmat véres tusákra a zágrábiakkal ; még gyakoriabbak és még véresebbek voltak az összeütközések a káptalan-város kanonokjai és a felső város, Grac, polgárai közt. Itt a Pap-torony miatti, már említett pörpatvaron kivűl első sorban a vám- és vásár-illetékekről forogtak szóban, melyeket a székes-káptalan nemcsak a saját, hanem a felső város területén is jogosítva volt szedni. Ezt a jogot IV. Béla király kiváltságai legkevésbbé sem érintették. A beszedett vásár- pénzek egy harmadát a székes-káptalan a kincstárba volt köteles befizetni, a többi az övé maradt, míg III. Endre 1292-ben határozottan akként nem rendelkezett, hogy jövőre az egész vásárpénz a székes-káptalané. Ezt azért tette, hogy megnyerje a székes-káptalant, minthogy Magyarországra, meg Horvátországra az Anjou család formált jogot, melyet a pápaság, a felső papság és számos horvát úr támogatott. A székes-káptalan III. Endre mellett állott. Gardun, Medvevár említett várnagya, máskülönben gerebenvári birtokos, előbb Endre mellé állt, de később mindenfelől szorongattatva, az Anjoukhoz pártolt át s őrsége élén rá tört a káptalan-városra. Támadását kemény harczczal visszaverték, minthogy a Medve patakon át vezető tarka hídnál (pisani most) Gradéc polgársága is megtámadta Gardunt, hogy boszút álljon rajta a felső városon is elkövetett különféle hatalmaskodásért. Épen a hídnál folyt állítólag oly hevesen a harcz, hogy a híd, meg a patak piros lett a vértől; azóta „véresu-nek is hívják a hidat. Gardunt elfogták s bilincsben vitték III. Endre király elé. A király megbocsátott neki, mert rá szorúlt szolgálataira; csak Medvevárat vette el tőle. De az Anjouk hívei egyre jobban elhatalmasodtak Horvátországban és Róbert Károlyt lassanként egész 85*