Seite - 279 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (1), Band 24/1

279 hogy a polgársággal kibéküljenek s a királyi várost az egyházi átok alól fölmentsék. De a béke ezúttal is alig tartott negyed századig. 1421-ben a Margit- napi vásáron, mikor az isten békéjét (treuga dei) a legszigorúbban kellett volna megtartani, a káptalan-város birája, György, számos fegyveressel városi területen megtámadott, elvert, kifosztott és megsebesített néhány graci polgárt, másokat meg elfogatott és a Pap-toronyba záratott. E támadás indító okát közelebbről nem ismerjük, csak annyit tudunk, hogy nagy küzdelmek szülője lett. Már 1422-ben újra valóságos polgárháború támadt. 1469-ben úgy látszott, mintha a kanonokok állandóan megbékélnének a várossal ; de Szent Mihály nap előtti szombaton késő éjjel nagy lárma verte föl álmukból a polgárokat. A Száván túlról ugyanis sok menekülő nép futott Zágrábba s jajgatva beszélte, hogy a törökök megrohanták és fölperzsel- ték falvaikat. Zágrábból csakugyan látni lehetett az égő falvak lángját; attól tartottak tehát, hogy a török Zágrábot is megtámadja. Minthogy azonban a káptalan-város nem volt erődített hely, a kanonokoknak nem maradt más hátra, mint hogy ingó vagyonukkal, a szentek ereklyéivel és az egyházi ruhákkal az erődített Gradécbe meneküljenek, hol a polgárok a legbarátságo- sabban fogadták őket. Közös védelemre készültek. De szerencsére a török nem jött, mert a nagy esőzések miatt a Száva kiáradt s messze földet elborított, úgy, hogy hadseregük nem kelhetett át rajta. A török eltávozása után, a kanonokok kibékültek a polgársággal. De a béke ezúttal sem sokáig tartott. A mint a töröktől való félelem megszűnt, laki Thúz Osvát zágrábi püspök (1466—1499) és testvére, János, erőszakosságai következtében már 1475-ben új súrlódások támadtak. Mindkét fél ismét rajtaütött egymáson; néhányan megsebesültek, mások megölettek, mi hosszadalmas vizsgálatokra és vádas- kodásokra adott okot, míg az egész lassanként el nem aludt a nélkül, hogy bíróság előtt megoldást njert volna. Vége-hoszsza nem lenne, ha mindazokat az esztendőkig elhúzódó pőröket, melyeket a gradéci polgárságnak a zágrábi székes-káptalan, s Medvevár és Szomszédvár urai ellen törvényes birtokaiért folytatnia kellett, egész lefolyásu- kon át követni akarnók. Egyet azonban már a fölsorolt fontos tények alapján mondhatni, azt ugyanis, hogy a gradéci polgárság igazát bátran és szívósan megvédte mindenki ellen, került legyen bármi áldozatba. Ezeket a fárado- zásokat nem mindig kisérte ugyan eredmény, de az nem vette el az elszánt