Seite - 348 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (2), Band 24/2

Lika és Krbava. Nagy múltú történeti föld az, a melyet röviden vázolni szándékozunk. Már ősi lakói, a japodok, magukra vonták a rómaiak figyelmét, a kik meg is hódították és 600 éven át birták is ezt a terűletet. Azután a horvátok vették birtokukba. A vidék vad és nyers. A nagy Kapela „Gvozd havas" („Gozd") néven híres a történetben. A természetes erődöket alkotó hegylánczok gyűrű- szerűleg öveznek egyes termékeny völgyeket, a melyekben jókora folyók erednek és titokzatos mélységekbe vesznek el; háború idején minden völgy könnyen eltartja a lakosságát, a hegylánczok pedig természetes búvó- és rejtek- helyeket, védő torlaszokat és könnyen védhető szakadékokat nyújtanak. Ósidők óta kemény derekú nép lakja e földet. A likaiakon ugyan még senki sem végzett koponyaméréseket, még senki sem állította össze családfáikat, de történetükön mégis bizonyos közös vonás észlelhető. A rómaiaknak eleintén félelmes ellen- ségei voltak; azután pedig hogy Augustus leigázta őket, századokon át a legjobb csapatokat szolgáltatták az örök városnak, és egész sorát a leg- kitűnőbb császároknak, a kik visszaállították a légiók meglazúlt fegyelmét, és Palmyrától Galliáig és Britanniáig hordozták győztes fegyvereiket. Ez a horvátoktól ősrégen megszállott föld és ez a kemény égalj, a hol Aeolus összes gyermekei vad harczban állanak egymással, úgy látszik, mindenkor csak a legerősebb és legfejlettebb szülötteket hagyták életben. Míg a mai Szlavónia egész a XI. századig olyan, mint a sír, a melynek történetét sűrű homály födi; míg a Tengerpartot a keletrómai, pápai és nyugati politika, mint valami ingadozó hajót, össze-visszarázza: Lika és Krbava lakói és sziklái szilárdan merednek elé a történet hullámzó tengeréből, mint olyan támasztó- pont, a melyre hatalmát fölépíteni Zvonimir király bátran megkísérthette. Ez az ősi horvát nemzetségek: a Karlovicok, Subicok, Gusicok, Mogoro- vicok, Tugomiroviéok s később a Frangepánok hazája; itt voltak a buzini, bocafi, hotuíi, lapaci és podgoriai ősi horvát zupák (megyék); az utóbbi, mely a Velebit alján a tengerpart mentén terűit el, már 1070-ben, Péter Kriesimir király idejében előfordúl. Itt volt az első szilárd gát emelve a törökök bero- hanásai ellen. De a hosszas véres küzdelemben a régi horvát urak is részint elűzettek, részint megölettek, részint megfoszttattak birtokuktól, úgy, hogy a lakosság végső nyomorba sülyedt. A törökök, miután ezen természetes erődök uraivá lettek, onnét bizvást küldhették égő csóvákkal szágúldó lova- saikat Horvátországon át Krajnába, Karinthiába, Stiriába, sőt velenczei területre