Seite - 356 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (2), Band 24/2
Bild der Seite - 356 -
Text der Seite - 356 -
Félórányira nyugatra a helységtől egy dombon romok láthatók, a melyek^
bői az egykori törők vár gömbölyű tornya még kivehető. Malkocs bég, boszniai
basa, 1553-ban törököket telepített le Perusiéban, és 1555-ben megerősítette
a várat, a mely ekképen Udbina mellett Lika legfontosabb helyévé lőn. Nem
csoda tehát, hogy falai alatt keresztények és törökök között véres összeütkö-
zések történtek. A törököket 1569-ben a zenggiek verték meg, 1642-ben pedig
Frangepán Gáspár, végre 1685 julius 22-én Leslie és Herberstein tábornokok
egészen elűzték őket. De azért a legtöbb török család ezután is ott maradt,
sőt a Lika és Krbava fölszabadulása körűi nagy érdemeket szerzett Mesié
Márk rábeszélésére meg is keresztelkedtek. Mesié Márk pap 1640-ben Brinjé-
ben született, és 1713 február 2-án Carlopagóban hunyt el. Holttestét a
nagy számban összesereglett nép Musalukba kisérte, a hol Likának ezt a nép-
hősét eltemették. Frangepán Farkas tábornokon kivűl (-f- 1652-ben) egyetlen
horvátnak sincs nagyobb érdeme Lika fölszabadításában, mint Mesicnek.
Ugyancsak neki köszönhető az elpusztult és kirabolt terűlet újból történt
benépesítése is. A perusiő, budaki, bilaji és ribniki török imaházakat
(dzamija) keresztény templomokká alakították át, és csak magában Pcrusiíban
252 mohamedán férfi keresztelkedett ki. Akkor még 55 mohamedán ház
maradt. Csak néhány öreg anyóka nem akart semmi szin alatt sem kitérni.
Sok nagy tekintélyű török család : a Jurisic-ok, Krekovié-ok, Murgiő-ok,
Heíimovic-ok, Domazetovic-ok, Karió-ok, Turic-ok, Milkovic-ok, Kammovid-ok.
Mirkovic-ok, stb. ma is virágzanak. Budakon, Noviban (Gospic mellett),
Kanizán (ugyanott), Udbinán és másutt szintén sok török tért át a római
katholikus vallásra. Perusic lakossága, számra mintegy 700, ma is római
katholikus. Malkocs várától kissé éjszaknyugatra van a községi iskola,
a papi lak és a templom, mely egész Likában a legszebbek egyike. Belseje
bazilika-szerű, kórusmagasságú oldalcsarnokkal. A templomtól köröskörűi
szép a kilátás, úgy a Grabovafa hegységre (772 méter), mint a mély-
ségre, a mely Horvátország egyik legszebb barlangját, a Samograd barlan-
got rejti magában, a hová lassan emelkedő úton körülbelül egy óra alatt
érhetni el.
A Samograd tulajdonképen öt teremből áll; az utolsóban halban bővel-
ködő tó van. A barlangban emberi csontokat, téglákat és szénmaradványokat
találtak, jeléül, hogy a török elnyomatás idején rejtekhelyűi szolgált. De ento-
mologiai szempontból is figyelmet érdemel; ugyanis szem nélküli bogarakat,
nevezetesen a ritka Anophthalmus Kiesewetteri-félét lelhetni benne.
zurück zum
Buch Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (2), Band 24/2"
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Horvát-Szlavonország (2), Band 24/2
- Titel
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Untertitel
- Horvát-Szlavonország (2)
- Band
- 24/2
- Herausgeber
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Verlag
- Magyar Királyi Államnyomda
- Ort
- Budapest
- Datum
- 1901
- Sprache
- ungarisch
- Lizenz
- PD
- Abmessungen
- 16.0 x 21.88 cm
- Seiten
- 296
- Kategorien
- Kronprinzenwerk ungarisch