Seite - 371 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (2), Band 24/2

371 honnan szép a kilátás a Kulpa és a Kupica völgyeire és a krajnai hegységre. Skrad egyébként a hegyvidékről a Tenger-partra vezető fontos hegyi-vasút állomása. Brődon túl a folyó ismét gutensteini és felső triaszkori mészkőfalak közé szorúl és ebben a mély szorulatban halad nagy fenyvesek között Severinig, a hol legott megváltozik a képe. Severintől kezdve partjai nem magasak, hanem rendkívül meredekek. Az egykoron négy tornyú Severin vára, mely a partról a kanyarodó folyóra lenéz, a Károlyvárost Fiúméval összekötő Lujza-út mellett fekvő hasonló nevű kis falu végén emelkedik. A parkkal és állatkerttel körűivett várdomb alatt, a folyó partján van a Sopot nevű barlang, melyből, valahányszor a hegységben eső esik, hatalmasan ömlik a viz, a mi a Karszton jellemző jelenség. A lukovdoli esperességhez tartozó Severin váráról első izben 1486-ban történik említés, mint Frangepán Bernát gróf tulajdonáról. Száz év múlva a Zrínyiek birtokába jutott, de a XVI. század végén ismét visszakerült a Frangepánokhoz. Abban az időben a vár és az egész vidék sokat szenvedett a be-berohanó törököktől és a rabló oláhoktól (vlah), a kik a Dobra mellett, Gomirje körűi telepedtek volt meg. A Frangepánok kihalása után Severin az Orsié család kezébe került. A bárói, majd grófi rangra emelt Orsiéoktól 1823-ban Vranicany Ambrus vette meg. A Vranica- nyak 1891-ig birták; azóta több kézen ment át. 1776-tól 1786-ig a hasonló nevű megye székhelye volt. A vidék nyugat felé tele van szőlőkertekkel és erdőkkel, dél és kelet felé köves és puszta. A körűi fekvő erdőkben egykoron sok volt a vad, külö- nösen az őz; egyik utolsó birtokosa, Vranicany Manó, 12 medvét ejtett cl. Severintől valamivel odább kezdődik a Kulpa középső folyása. A folyó a Kapela előtt éjszakkelet felé szétterpeszkedő alacsonyabb karsztlépcsőzetre ér, a mely 70 kilométer hosszúságban Bihácstól éjszaknyugati irányban egészen a krajnai határig terjed. Ezen a területen számos domb és hegy van, az egész köves vidéken egymást érik a kisebb-nagyobb töbörök és sülyedések, ellenben fa és forrás alig akad. A folyók éjszakkeleti irányban szelik át útközben itt-ott csaknem függőleges kőfalpárkányokon törnek keresztül; és mert kevés a forrás, kevés a mellékfolyójuk is. Az említett egyes dombhátaknak csak a gerinczök erdős; a töbörök és sülyedések peremei páfránokkal vannak benőve. A szegényes lakosság nagy fáradsággal míveli ezt az egyenetlen, köves talajt, a mennyiben a karszti lakók példájára a töbörök alját, a hol némi kevés föld gyülemlik meg, kőkerí- téssel körűifogja és ezen az alig néhány négyszögméternyi területen tengerit, 47*