Seite - 466 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (2), Band 24/2

466 tával biró Száva; az éjszakié pedig a Dráva torkolatának vidéke a Dunával, vagy még pontosabban a Vuka széles, mocsaras medre. Kelet felé a határt a bájos Fruska gora utolsó, dombos nyúlványai alkotják. Sidnél, a vinkovce—mitrovicai vasútvonalon fekvő nagy mező- városnál, a síkság keleti szélén a Fruska gora elveszti hegység jellegét, sziklás törzse vaskos televényföldréteg alá kerül, dombjainak lejtői kiszélesednek s végűi valóságos fönsíkba mennek át. Ezen fenföldtől délre eső terűlet a síkság tulajdonképeni alvidéke, melyhez képest a Vinkovcén és Diakováron át a nyugati határig húzódó fönsík maga már magas vidéknek tekinthető, jóllehet a különbség csak néhány méternyi közöttük. így különbözteti meg a kettőt a nép is, a mely ott a síkságon már a legcsekélyebb emelkedésnek is külön nevet ad, s a mélyebben fekvő falvakat az alvidékhez, a magasabban állókat a felföldhöz számítja. És ez az ellentét a nép nyelvében is kifejeződik. A nép nagyon jól tudja, mely járások kerülnek már közönséges, és melyek csak rendkívüli áradásnál víz alá, s igy azok a terűletek, a melyek soha sem forognak árvíz veszedelmében, a nép meghatá- rozása szerint a felföldhöz, a többiek pedig az alföldhöz számítandók. Az imént körülírt terűlet földrajzi és földtani szempontból nem egy érdekes és nevezetes jelenséget tár elénk. Mindenek előtt a nagyobb emelkedések teljes hiánya tűnik föl a szemlélő- nek, míg a kisebb hullámok szakadatlan sorban húzódnak nyugatról kelet felé. Aztán nem kevésbbé szembeszökő a két nagy folyót összekötő vízerek sűrű hálózata, a minő egyebütt Horvát- és Szlavonországban sehol sem látható. Széles hézagként tátong a vinkovcei és diakovári síkság a folyamközi vidék hegyrendszerei között. A szilárd kőzetek hegységalkotó rétegei mélyen a mai fölszín alá sülyedtek s az ősidőkben aligha nem ott hömpölygette a Száva hullámait a Dunába. Utóbb vízben szűkölködő időszak állhatott be, s ez alatt keletkezhetett a mai talaj. Ez főkép löszből áll, és kövületei arra vallanak, hogy eredetét a levegő munkájának köszöni. A mikor még hatalmas jégárak nyúltak be messzire a mai Németország területére, akkortájt Horvátországban és Szlavóniában is nagy változások történtek. Akkoriban tűntek el ott a föld színéről a pálmák és egyéb forróövi növények. A hőmérsék nagyon alászállott és a hajdan oly dús növényélet helyébe a puszta szegényes tenyészete lépett. Heves szélviharok a fölkavart homoknak nagy felhőit hordták ide és Szlavóniában hatalmas buezkákat halmoztak föl belőle. A talajt gyér fű bori-