Seite - 467 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (2), Band 24/2

467 totta és körötte lassanként a gyorsan beszivárgó esővíz a meszes földből furcsa kis bábokat, golyókat, korongokat, stb. alkotott, a melyek lőszbábok néven ismeretesek. A szélhordta homok puha palástként beborította a hegyeket és völgyeket, betöltötte a mélyedéseket, szelíd lankákká változtatta a sziklafalak meredek lejtőit s gömbölyded tetőkké tompította a csipkés csúcsokat. De a vizet is fölszívta és elnyelte a homok, s a források és patakok kiapadtak. így kelet- kezett a lősz, a mely még ma is fő alkotórésze Szlavónia sík földjének, föl egész a hegyekig. Nem valami termékeny ugyan e föld, de azért mégis meg- érdemli a rá fordított fáradságot, és ott, a hol a folyóvizek iszapja vagy az emberkéz trágyázza, dúsan terem. A szlavóniai síkságnak a pozsegai katlan külső oldalára támaszkodó s a Krndija és a Dilj gora imént leírt ágai közé eső folyamvidékkel azonos, kedvező helyzete sokkal járult ahhoz, hogy a lösztalaj idővel termő televényfölddé változott. A szélhordta homok, mely löszszé alakúit, és a hegyekről lemosott föld lassacskán betöltötte a pozsegai hegyvidék és a Fruska gora között tátongó nagy hézagot. De természetesen évezredek kellettek, míg e folyamat véghez- ment. A hatalmas ős elefántok, melyek valaha a jávorszarvasokkal együtt , legeltek itt a Száva torkolatánál, a lősz homokjába temetkeztek, s a jelenlegi mocsarak és tócsák alig sejtetik, hogy a Száva folyó valamikor arra hömpöly- gette vizét. Ámde a terűlet mély színtje, mely alig emelkedik száz méternyire a tenger fölé és csak néhány méterrel magasabb a Duna és a Száva tükrénél, azt mutatja, hogy ott oly helyen állunk, a hol a föld belsejében működő erők nevezetes munkát végeztek, és ezzel a talajnak sajátszerű alakúlatot adtak. Itt a földkéreg egy része, melynek fölszíne ma ép a síkságot alkotja, a mélységbe sülyedt; a leszállott rész szegélyei ma a rónaság határát jelző hegyekben állanak előttünk, még pedig nyugaton a pozsegai hegyvidékben, keleten pedig a Fruska gora magaslataiban. A tájrajzi leírás kiindúlópontjáúl legalkalmasabbnak a síkság nyugati sánczolata, vagyis Diakovár környéke látszik. E kelet felé lassan aláereszkedő dombvidéknek még tüzetesebb földtani leírása kívánatos ugyan, de azért Pilar kutatásainak már is oly eredmények köszönhetők, a melyekből a két hegynyúlvány alkotórészei legalább főbb vonásaikban elég világosan fölismerhetők. Jóllehet ezek a dombcsoportozatok a pozsegai katlanhoz számítandók és a szlavóniai síkság ismertetésénél csak 59*