Seite - 471 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (2), Band 24/2

471 Ezek a régibb rétegek a harmadkori miocén és pliocén képződményhez tartoznak, a Congeriák, Planorbis és Caridum kövületei, kivált az utóbbiak igen gyakoriak bennük, s márga- és mészkövekből alkotvák. Néhány helyen szén is mutatkozik, így Hrkanovcinál, de sajnos, csak csekély vaskosságú barnaszén alakjában. Egyáltalán az egész terűlet kevés olyan jelenséget mutat, a mely bányaipari tevékenység alapjáúl Ígérkezhetnék. Vas csak csekély mennyi- ségben fordul elő gyepvaskő (limonit) alakjában; egyéb érez nem található és a réz alig mondható fejtésre érdemesnek. Pilar azonban némely földnemeket említ, a melyek ásványfestékek anyagául lennének értékesíthetők. Némely márga fajtákat vízálló mészszé lehetne földolgozni, a mészkő pedig maga is kitűnő építő anyag, mert olyan szilárd, akárcsak a gránit. A fehér márgák helyenként olyan tiszták, hogy irókrétának lehetne használni s jelenleg is pótolják a házak falára kellő meszet. A terűlet vízrajzi hálózata elég világosan föltetsző szakaszokra tagolódik, jóllehet a lapályos talaj alig engedi a határvonalakat fölismerni. Az első részlet a pozsegai hegységből eredő patakokat foglalja magába. Ennek egyközű völgyei keletnek nyílnak és a síkság határán délnek fordulnak, minthogy a fönsík, a melyen Diakovár áll, némileg eltéríti őket. E patakok éjszakról délnek menve: a Kasnica, Gaznica, Breznica és SvrSnica. Felső szakaszukban e patakok a régebben egységes tábla-alakú felföldet szétdarabolták és dombvidékké változtatták át; alsó részükön nincsenek tulajdonképeni torkolataik, kivéve ott, a hol csatornákba fogták föl a vizüket, hanem mocsarakká és pocsolyákká sekélyesedve a vízerek és tócsák útvesztőibe enyésznek. Ezért nem is lehet folyásukat végig nyomon követni és megállapítani, minthogy a neveik is járásról-járásra, vidékről-vidékre változ- nak, s így az egyes vízér azonossága bajosan ellenőrizhető. Figyelemreméltó jelenséggel találkozunk a kővetkező vízrajzi szakasznál, mely az említett diakovári fönsíkra teijed. Itt ugyanis a patakok elposvá- nyosodott medreikben a terűlet hegyrajzi és földtani lejtőjével ellenkező irányban folynak. A Diakovártól Vinkovcéig terjedő fönsíknak déli széle csak néhány méternyivel ugyan, de magasabb az éjszakinál. A patakok tehát éjszakról délnek folyva szelik át a fönsíkot, vagyis épen abban az irányban, a melyben a talaj emelkedik. E patakok Gorjaninál 108 méternyi abszolút magasságban kezdődve, Diakovárnál 122 méternyi magasságban lépnek a fönsíkról a mélyebb lapályra. A fönsík éjszaki oldaláról az időszaki vizek a Vuka felé ömlenek és Vinkóvcénél kétfelé ágaznak.