Seite - 478 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (2), Band 24/2

478 Az erdőkben legsűrűbben a tölgyfajokkal (Quercus pedunculata, sessili- flora, pubescens, conferta ehető makkjával, és Q. cerrisj, jávorral és ritkáb- ban bükkfával, aztán szelid és vad gesztenyével találkozunk, míg a tűlevelűek egészen hiányoznak és csak mesterséges tenyésztésben láthatók. A különféle nyár- és fűzfanemeknek a talaj, úgy látszik, nagyon kedvez, mert az utóbbiakból példáúl hatféle fajtát számlálhatni, köztük a Salix repens és amygdalina fajokat. A tűlevelűek teljes hiánya is a növényzet délvidéki jellegére vall. Van azonban a növényvilágnak még egy jelensége, a mely a talaj sajátszerű alkotására mutat, és ez a Salsolaceék jelenléte, a melyek csupán sótartalmú földben tenyésznek. E növények tenyésztése egyúttal azt is megmagyarázza, miért ihatatlan a legtöbb kút vize. A rónaságnak majdnem délszaki forrósága a legszebb fejlődést biztosítja a kocsános tölgynek (luznik, Quercus pedunculata), melynek egyes példá- nyai oly hatalmasra nőnek, hogy annak idején méltó csodálkozást keltettek a budapesti ezredévi kiállításon. De már régebben is világszerte híres volt e tájak tölgytermése, és milliókra megy a dongák, talpfák és gerendák, stb. száma, melyeket innen Fiúmén át külföldre szállítottak. Igaz, hogy a haladó gazdasági termelés a hajdan óriási erdőállományt tetemesen meggyérítette, s ezzel a nagyobb vadak is elpusztúltak és az erdő állatvilága is megváltozott. A medve már teljesen kiveszett. A vaddisznó is ritka már és csak egyes megközelíthetetlen mocsarakban és posványos rétségeken húzódik meg, helyet engedve a szelíd sertésnek, melyet nagy kondákban hajtanak a tölgyesekbe makkoltatni. * Hasonlóképen a hód is, a melyről még Taube azt írja, hogy a patakok mentén egész telepei láthatók, ma már csak a múlt idők emléke. Ellenben az óvatos vidra a halakban bővelkedő patakok mentén még föllelhető. A hajdan igen gyakori farkas, melynek állománya Bosznia felől folyton újabb jövevé- nyekkel gyarapodott, mai napság már ritka és csak egyes példányai láthatók. Már a róka és a vadmacska is a ritkább jelenségek közé tartozik úgy, hogy az őznek és a nyúlnak már csak a vadásztól kell tartania. Jellemző állatkái e vidéknek az ürgék (Spermophylus c., népies nevük gyors mozgásuk miatt tekunice, vagyis „futók"), melyek a lősztalajon roppant számmal élnek. A legelők puszta földjén igen kedves látvány, a mint e fürge kis állatok a vándor közelébe merészkedve, hátsó lábaikra ülnek s kíváncsian tekintgetnek