Seite - 479 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (2), Band 24/2

479 körűi picziny fekete szemecskéikkel, majd hirtelen villámgyors iramlással a föld alá bújnak. Óvatosságból soha sem távoznak messzebbre föld alatti üregüktől, a melyet a sík lősztalajban vájnak s rendesen több kijárattal látnak el. Mint az árnyék, úgy osonnak kerek, alig észrevehető lyukaik közelébe, a honnan biztonságból kémlelik a közelgő veszedelmet s könnyen menekülhetnek előle. Nagy társaságokban élnek s üreget üreg mellé fúrnak, helyenként egészen aláaknázva a talajt. Ép így tesznek a folyók függőleges part- falaival a parti fecskék, melyek nagy rajokká csoportosúlva fúlják a földbe fészkeiket. A ragadozó madarak különféle fajainak remek példányai találhatók e tájon, mert kivált a lakatlan mocsaras terűletek, valamint a Duna és a Száva alacsony, sűrű bozóttal, fákkal benőtt szigetei (a folyók e szigeteinek itt török szóval ada a nevük) igen jó búvóhelyek számukra. Csodálatos, milyen kevéssé félénkek itt a sasok és keselyűk. A közeli legelőn szerzett zsákmánynyal jóllakva, gyakran egy-egy útszéli eperfán is megpihennek s egészen pár lépésnyi közelre bevárják az embert, és csak lustán, mintegy a háboritáson boszankodva lebbentik meg szárnyukat, hogy valamicskével tovább repüljenek. A közönséges és a fehérfejű keselyű (Vultur fulvus és V. cinereusj, többféle sasfaj (Aqvila nevia maculata, Circaetus Haliaétus albicilla, Pandion halia'etus), a vörös és a fekete kánya, az ölyvek, vércsék, karvalyok, sólymok épen nem ritkák, s a vadász egy-egy lelőtt sassal nincs is valami nagyra. Nem kevésbbé gyakoriak a baglyok, melyek az említett ürgékben kitűnő zsákmányra találnak. Számban és fajokban gazdagon képviselvék az úszó és gázló madarak. Vadkacsákon, vadludakon és gólyákon kivűl említendő különösen a nemes kócsag, a bölömbika, a hattyú, a gém és a bibicz, a melyek számára dúsan terített asztallal kínálkozik a sok mocsár. Aradások után a kiszáradt vízerekben tömérdek hal marad hátra, és sajátságos, hogy a halak némely holt ágat újra meg újra fölkeresnek, ellenben másokat föltűnően kerülnek. Amazokban a pontyra, csukára és harcsára mesterségszerűen űzött halászat igen jövedelmező. A sziavon síkság a vele természeti tulajdonságait illetőleg legszorosabb kapcsolatú Szerémséggel együtt régi műveltség nyomait mutatja. A legneve- zetesebb helységek eredete már a rómaik korába nyúlik vissza. Eszék, Vukovár és Vinkóvce régóta szerepelnek a történelem évlapjain, s az ottani mocsarak már a rómaiaknak is elég dolgot adtak.