Seite - 486 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (2), Band 24/2

486 nek annak idején Taube látta. Ö nagyon éles szemmel figyelte meg és igen jól írta le a katonai határőrvidéknek minden más államétól elütő intézményeit. S e megfigyelések számára épen a szlavóniai síkság kínálkozott kiválóan hálás területnek. Ott húzódott ugyanis hirtelen töréssel a megyék, vagyis a polgári közigazgatás alatti országrész és az őrvidék határvonala. Ott kezdődik a Szerémség, nyugat felé pedig terjedelmes dombvidék. A Taube művében leírt állapotok azonban még ma is érdekesek, mert azok alapján fejlődött a nép mai élete is. Taubénak tehát nagy hálával tartoznak a horvátok, mert minden szépít- getéstől tartózkodó éles rajza nagyon jól megengedi, hogy az akkori és a mai népéletet legnevezetesebb jelenségeiben egybevethessük. Hogy azonban a szlavóniai síkság népe ma már mégis a művelődés olyan fokára emelkedett, a mely az európai művelt népekkel egy sorban állónak mutatja, azt az aláb- biakból fogjuk meglátni. Milyen mostohán bántak el az őrvidékkel kivált az idegen hadvezetők, Taube az igazsághoz híven, mint mindig, és egyúttal a megrovással sem fukarkodva, mindenütt kiemeli, s főleg a német tábornokokat nem kiméli attól a szemrehányástól, hogy milyen roszúl tették, mikor az értelem műve- letlenségére és az erkölcsök vadságára vélték alapíthatni a fegyelemre és vitézségre való nevelést. Ha végig megyünk a síkság takaros, sőt igazán csinos falvain, minők Babinagreda, Zu.parija, Bosnjaci, Vrbanje, stb., ha betekintünk a tisztán tartott szobákba, ha látjuk a gazdagon öltözött hajadonok sorait, a mint ékes nemzeti viseletükben, a napfényen csillogó arany lánczaikkal (djerdani) tele- aggatva a kolo-tánczba mennek, bizony alig akarjuk elhinni, hogy ezek a hajdan oly szilaj erkölcsű határvidékiek ivadékai, a kiket Taube olyan élénk színekkel festett le. A szlavóniai síkság lakói közép termetűek, de karcsú, hajlékony és mégis erős alakok. A nők gyakran föltűnően szépek, s nem egyet városi nőnek nézne az ember, a ki talán csak kedvtelésből öltötte magára a takaros paraszt viseletet. A nők finom kezei és jól ápolt arczbőre alig egyeztethetők össze Taube azon adataival, melyek a fehérnép alárendelt helyzetéről szólnak. Némely parasztasszony gondosabban ápolja a testét, mint akárhány nagy- városi nő. A ruházat fő része a férfinél és nőnél egyaránt a finom honi gyolcsból kerül ki, melynek átlátszó szövete a régi görög vászonhoz hasonlít. De