Seite - 526 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (2), Band 24/2

526 Innét van az is, hogy a szerteágazó patakok nem a hegyvidék hatalmas sziklatömböket gördítő szilaj szülöttei, hanem jámbor vízerek, melyek a mélyen bevágódott völgyek fenekén sudár bükkök, tölgyek és juharfák alatt zöldelő réteken lassúdan és csöndesen folydogálnak a síkság felé. Csak a hol a mederben haránt fekvő palaréteg elzárja útjokat, alkotnak eséseket és zuhatagokat. A Moslavinát, melynek éjszakkeleti felén van a köznép által Gariéka gorának vagy Gerjavicának is nevezett tulajdonképeni Moslavaéka gora, legjobban beláthatni a Felső-Jelenska mellett levő Szent-Benedek magaslatról, melynek táblaalakú tetején kőoszlopon Szent Benedek szobra áll. A patakok csekély esése és alsó folyásuk lapos medre okozza, hogy minden nagyobb esőzés után kiáradnak és elöntik az iszapföldet. A vissza- maradó víz mocsarakat alkot, és különösen a déli oldal nagyon is lápos. Főbb patakok: a Grabovnica, a Jelenska, a Graöenica és a Garehiica. Az első, melynek forrásvidéke csaknem egészen grániton terűi el, éjszakra a Cazma felé foly le; a Jelenska patak mély barázdát szánt a hegység délnyugati oldalába; ezzel csaknem egyközűleg foly a déli oldalon a Szávába a Graéenica, míg a keletin a Garesnica sok kanyargás után az Ilovával egyesül. E terűlet földtani alakúlása sajátos jelenségeket tűntet föl. Az alapot gránit, gnájsz és kristályos pala alkotja, melyek a legfelsőbb tetőkig is fölérnek. Ezen az őskőzeten harmadkori rétegek fekszenek, míg a paleozói és mezozói lerakodások teljesen hiányzanak. A középponttól a fölszín felé ezeken az ősrétegeken mediterrán és sarmát eredetű mészkő, márga és homokkőrétegek feküsznek; pliocén márga és Lajtha mész a dombvidék délkeleti szárnyán, a Graéenica és a Garesnica közt ülepedett meg nagyobb terjedelemben. A síkság felé eső legszélsőbb nyúlványakat özönvízi földrétegek és lősz alkotják. A régibb és újabb rétegek ilyen elrendezkedése adja részben az egész hegycsoport alacsony voltának a magyarázatát. Másutt épen az őskőzet alkotja a magasabb emelkedéseket. Itten meg a hegyet lehordó erő évezre- deken át a nyílt, újabb rétegek által nem födött őskőzetre hatott. A patakok, az eső, a szél szemenként hordta le a hegy anyagát, míg a merev redők éles széleit le nem simították és gömbölyűre nem csiszolták. Végig járva az egyes hegyhátakon, gyakran föltűnik, hogy a földkéreg összezsugorodása által magasra fölmeresztett redőknek csak az alja van még meg. Ez a föltűnő rombolás és mélyre ható lehordás arra az állításra késztette Wolf geologust,