Seite - 536 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (2), Band 24/2

536 az Orljava, a Londza, a Bic és a Bosut a nagyobbak, minden tekintetben a jobboldaliak mögött maradnak. Közlekedésre egyetlen egy sem alkalmas, az egy Bosutot kivéve, s ezt az egyet is minden nyáron mesterségesen kell táplálni. Ha e balparti mellékfolyókat csoportosítjuk, akkor látjuk csak, mennyire függnek ezek a folyamköz összeszűkülésétől. Kelet felé mind rövi- debbek s mind kevesebb mennyiségű vizet szolgáltatnak a Szávába. E csoportok nyugatról keletre haladva a következők: 1. a zágrábi hegységről lefutó vizek, 2. a Lonja-völgy patakjai, 3. a pozsegai völgykatlan kül- és belvizei, 4. a Fruska gora és a pozsegai hegység nyúlványai között levő dombvidék patakjai, és 5. a Száva torkolata mellett elterülő márgás vidék fejletlen, részben mesterséges vizei. E csoportok látható nyomokat hagynak a Száva medrén és ezek hatá- sának tulajdonítandó a medernek változó alakja. Földrajzi szempontból igen érdekes és tanulságos jelenséget mutatnak e mellékfolyók, de a vízszabályozó mérnököknek nehéz föladatot adnak, mert szabályosan ismétlődő áradásaik pusztulással fenyegetik az országot; árjaik fölhasználása ma még igen kezdet- leges, szabályzatlan voltuk miatt pedig vízi közlekedésre alkalmatlanok. Az első csoportban Zagorje fő ere, a 77 kilométer hosszú Krapina mellett Horvátország 95 kilométernyi határfolyója, a Sutla, a legnagyobb. A zágrábi hegységről aláfolyó számos, 16 kilométer hosszúságot is elérő patakok medre ugyanazt a jelenséget mutatja, a melyről a Po olyan nevezetes : a síkság fölszínénél magasabban, önalkotta gátak között folynak. Csak 100 kilométerrel jóval alább érjük el a második csoportot, a Lonja-vidéknek áradásaikkal nagy terűleteket elpusztító patakjait. A Lonja a Száva leghosszabb (140 kilométer) baloldali mellékfolyója, a melyet nagy áldozattal sikerűit az utóbbi években rendes mederbe szorítani. A Száva partjaitól a szárazra messze benyúló, számtalan ágtól keresztűl-kasúl szeldelt mocsarak és buján tenyésző, magasra növő mocsári növényvilág tanúja a víz romboló erejének. Hogy a legközelebbi csoporthoz érjünk, keletre a Száva horvátországi egész folyamhoszszának majdnem a közepéig, a Sutiától mintegy 300 kilo- méternyire lefelé kell haladnunk. E csoport fő ere az ágas-bogas fához hasonló Orljava (85 kilométer), mely egy szűk áttörési völgyön át a kies pozsegai medencze vizeit viszi a Szávába. Ezen csoporttól ismét nagy távolság választja el a legközelebbi mellék- folyókat; 250 kilométerrel odább keletre az emberi mesterség az azelőtt