Seite - 573 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Horvát-Szlavonország (2), Band 24/2

573 Sajnos, a folytonos vadászat az „Obedska bara" gyarmatát annyira megtizedelte, hogy némely madárfaj már ritkaság számba megy, vagy egyáltalán nem is található. Mily tanulságos, milyen vonzó a lég bájos és csevegő lakóinak élete már magában véve! S ez az élet és nyüzsgés a viszonyok szerint, mennyire ingadozik és változik! Mikor Zelebor és Ettinger 1853-ban az Obedska bará-t meglátogatta, a fő költőhely egészen közel vala Obrez faluhoz. Később, Zimony. 1872-ben a költőhelyet már messze keletre Obrez és Kupinovo közé helyezték. 1885-ben, mikor a boldogult trónörökös itt vadászott, és 1887-ben, mikor a gyarmatot e sorok írója fölkereste, a Bara délkeleti végén Kuponivónál volt a költőhely. Vájjon miért e vándorlás? Ettinger teljesen találó válasz ad rá. A vízben és lápban élő kecskefűznek ágait és gályáit a rajtuk tanyázó és fészkelő madarak bő és erős excremuntuma annyira bemocskítja, hogy a fák elpusztulnak. A madarak a kopasz fák alatt nem találnak elegendő védelmet, s a megfelelő időszakban más költőhely után néznek.