Page - 188 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (I), Volume 2

182 nehezen esett, hogy a zsidók halálát követelték, mert ő maga saját jó szán- tából sohasem lépett volna fel ellene. Pilátus fia is bizonykodik, hogy atyja és anyja mindig Krisztus mellett voltak, sőt hogy anyja még imádkozott is az Üdvözítőért, a miért is ők ártatlanok a halálában. A holttest kiadatik és eltemettetik. Újabb siratás. Délután megjelenik a sírnál Júdás, felveszi János szidalmait és végűi önváddal tetézi magát; nem is fogja győzni soká türelemmel, „magam' fölakasztom az magam kezemmel". Majd újra sirató és vigasztaló szózatok következnek. Az őrangyal megjelen s a bűnbánó vétkesnek vétkei bocsánatát hirdeti. Nincs a földön oly nagy vétkes, hogy bűnbocsánatot ne nyerjen, ha Jézushoz járúl. A prologus isten-anyja közbe- járásáért esdekel, az összes személyek háromszor megkerülik a sírt s a prologus térden állva bezáró imádságot mond. A drámai lélek e passióban nem igen erős. Minden személy a legára- dozóbban beszéli ki magát s mindeniknek ki kell várnia, míg a másik elkészül; csak a József és Pilátus közti beszélgetésben szűrődik meg a pár- beszéd, csattan közelebbről egymásra szó és felelet. A költemény poétái jelleme olyan, hogy megismerszik rajta, hogy belőle egy nemesebb szellem lassanként veszett ki. A vers megromlott, a nyelv eldurvúlt; az érzés és gondolat erős és tartalmas kifejezése puszta alakká üresült. Míg Mária panaszára az ó-német költés megtalálta a leggyöngédebb s legmegindítóbb szavakat, addig a Szent Istvánbeli passió Máriája a legjobb esetben ily, nem szépség nélküli panaszra fakad: „Jaj, hogy megértem a napot, a kin meghalt a magzatom", vagy ez épen oly anyai, mint dogma-ellenes szavakra: „Oh, bár én lehetnék az ő helyén!" A legszebb mondás vala- mennyi közül Mária Magdolna szájába van adva, mikor a sír mellett áll és szemeiből „könyvei görögnek". így kesereg: „Csak eljövök, csak elmegyek, Reménységre de nem lelek". A humornak csak egy kis szellőcskéje sem rezdül e passiós játékban. A németek egyházi költészete gyakran magától jut a humorra az által, hogy a komolyságot túlságosan erőlteti. Itt azonban csak szomorú komoly- ság van, mely nem engedi magát magán túl hajtani. Ennek a játéknak épenséggel még polemikus éle is van, mely a világ vidám felfogása ellen íordúl, midőn a prolog, a jelenlevőket szigorú figyelemre intve, így szól: „Mert hogy ez nem fársángi játék ám, Milyest az velág mostanság kéván".