Page - 390 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Bevezetö Kötet (II), Volume 3
Image of the Page - 390 -
Text of the Page - 390 -
390
herczegeknek a seniorral szemben már nagyon régóta jogot adott osztoz-
kodásokra, sőt egyenlő jogúságra is. így tehát Frigyes sem volt képes
tartósan megszilárdítani a családjában követelt „elöljárói, helyettesítői es
gondviselői" állást. Nemcsak különböző engedményeket erőszakolt ki tőle
az öcscse, Albert; arra is kényszerültnek látta magát, hogy unokatestvérét,
Zsigmondot, kibocsássa a gyámság alól. Szintén így tört ki Rómába való
utazása (1452) alatt Ausztriában az a fölkelés, mely Frigyest arra kény-
szeríté, hogy az iQú László királyt a rendeknek kiadja.
Annak a körülménynek, hogy Frigyes a gyámfia kiadásával, mire őt
nemcsak az osztrák rendek, hanem a magyarok és csehek is sarkalták, oly
sokáig késedelmezett, még az a végzetes következménye is lett, hogy az
önsegély szükségének érzete fölébredt mindenütt, különösen pedig Cseh- és
Magyarországon.
Már V. Albertnek meg kellett küzdenie ama nemzeti utraquista párt
ellenséges ellenszegülésével, mely Csehországban a husszita zavarokból oly
diadalmasan támadt. Ez a párt a helyett, hogy Zsigmond leányának a
IV. Károly arany bulláján alapuló örökösödési jogát és a Habsburg-házzal
kötött öröklési szerződéseket elismerte volna, választott nemzeti királyságra
törekedett. Azon kezdte, hogy a német származású eretnek ellenséggel abból
a lengyel királyi házból való herczeget állított szembe trónkövetelőül, mely
régebben már összeköttetésben állott a husszitákkal. Albert halála után csak-
ugyan meg is ejtették a királyválasztást, s mikor ez a megválasztott bajor
herczeg elútasító válaszával meghiúsúlt, a nemesség már elég erősnek érezte
magát, hogy éveken át király nélkül is .ellegyen. A husszita mozgalomból
keletkezett pártok hatása alatt Csehország egyes nemesi szövetségekre
bomlott, melyek közt lassanként a Ptáőek vezetése alatt álló utraquista-párt
jutott elsőségre, mígnem végre Ptáíeknek a kehely-párt vezérletében való
utódja, Podiebrad György, Csehországnak úgy a rendektől, mint a Habsbur-
goktól is elismert kormányzója vette erős kezeibe a kormány gyeplőit.
Magyarországon elismerték jövőre Erzsébet öröklési jogát oly alakban,
hogy megígérték, hogy férjét királylyá választják. S így csakugyan trónra
jutott V. Albert a rendek választása útján. Mikor azonban Albert meghalt,
mielőtt felesége a remélt trónörököst világra hozta volna, a nemzeti párt
itt is hangoztatta szabad választási jogát. S ezt a jogkövetelését annyival
könnyebben érvényre juttatta, mivel egy gyönge nő, vagy, ha Erzsébet fiút
szülne is, egy gyermek kormánya sehogy sem nyújthatott elegendő oltalmat
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Bevezetö Kötet (II), Volume 3
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Bevezetö Kötet (II)
- Volume
- 3
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1887
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 14.78 x 21.84 cm
- Pages
- 272
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch