Page - 330 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország I (2), Volume 5/2

330 alak, a hol alamizsnát kap, azt c szavakkal köszöni meg: „adtál, adol is; volt is, van is, lesz is", s ott megsegíti a mezei gazdát; de, a hol meg- tagadják töle a kenyeret, tejet, vagy tojást, azt mondva, hogy „nincs", ott azt feleli : „no hát ne is legyen", s egy óra múlva jégeső, szélvész pusztítja el a határt. De a magasabb tudományát a táskájában hordott kis könyve rejti. Annak a segélyével ki tudja olvasni a sárkányt a mocsárból, felkantározza, ráül s elviszi más országba. Magával viszi a megszabadított juhászt is, de olyan közel repül a naphoz, hogy szinte elolvadnak bele; ekkor egy darab sárkányhúst ád a juhász szájába, a mi tudvalevő, hogy mindig jéghideg marad. Majd meg az útfélen kéredzkedik föl a szénás szekérre, s a míg ott elnyomja az álom, a paraszt a táskájában kutat, megleli a csodás könyvet, s a hol bele- nyit, ezt a szót olvassa : „fölmegyünk", s arra egyszerre hat ökör, szénás- szekér mind megy föl az égbe; a nap tüze már-már égetni kezdi a szénát, akkor a garabonczás fölébred, a gazdára rivall, az ijedtében más lapra fordít, a hol ez áll : „lemegyünk", úgy jut le a szekér megint a földre. „Szerencséd, — mondja a garabonczás, — hogy más lapra fordítottál, mert ha becsapod a könyvet, egyszerre leestünk volna az égből." Eredeti mese az is a garabonczásról, a melyet gyermekkoromban hallot- tam. Szegény árvagyereket talál vándorlásban, ki egy darab fekete kenyeret eszik, kér belőle, az megosztja vele, akkor köszönet fejében ád neki egy abroszt, a melynek csak azt kell mondani: „terülj meg abrosz!" s rögtön rajta terem a kész ebéd. Az árva fiúnak kapzsi mostohája elcseréli az abroszt másikkal, s annak hiába mondja a fiú, hogy „terülj meg". Ismét találkozik a garabonczással, elpanaszolja neki a veszteséget. Akkor ez ád neki egy kecskét, a melynek ha azt mondják: „rázkódj meg kecske!", csupa aranyat hullat. Ezt is hazaviszi, de a rossz mostoha az aranyadó kecskét is kicseréli más kecskével, a melyik a bíztatásra akármit hullat, csak aranyat nem. Harmadszor is találkozik a garabonczással, elpanaszolja, hogy se abrosz, se kecske nem teljesíti a kívánságot; akkor aztán ad neki a garabonczás egy bunkós botot, a melynek az a virtusa, hogy, ha azt mondják neki : „üti bankó, üti!" csupa bankópénzt ver. Ezt is elcseréli a gonosz mostoha más furkós bottal; hanem aztán mikor ó mondja a botnak: „üti bankó, üti!" az nem hogy bankóhamisításra vállalkoznék, hanem elkezdi a mostoha hátát püfölni, s addig döngeti, míg elő nem adja az igazi abroszt és kecskét az árva fiúnak.