Page - 469 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Felsö-Ausztria ès Salzburg (Salzburg), Volume 6/2

469 A nyelvjárásnak a társalkodási nyelvhez való viszonya a tartomány kevés számú kisebb-nagyobb városában az Ausztriában lévőtől tökéletesen különbözik. „Az ide való síkföldiek durva falusi hangja", a hogy az öreg Hübner topographus nevezi, mélyebben behatol a társalkodás nyelvébe úgy, hogy ez nem csupán a szókincsben, hanem a hangban is sokkal paraszto- sabbnak tűnik föl és a tájnyelv fokozatai, mint példáúl az ausztriainak „thóan"-ja vagy „thon"-ja (thun), „kumen"-je vagy „kernen"-je (kommen), itt jóformán ki vannak zárva. Sőt még a műveltek irott németségébe is vegyülnek vidékiességek, példának okáért beilich, Verlurst, Geschwisterte, s más effélék. A sík/öld nyelvjárása átmenetet képez a felső-bajor dialektusról a Duna- völgynek lágyabb, sajátképen ausztriai dialektusára. Itt a magánhangzók régiesebbek, mint keleten. Jellemző ismertetőjel, melyről a salzburgit csak- hamar meg tanulja az ember különböztetni az ausztriaitól, az óa (régi) kettőshangzó kiejtése p. Stóan, ausztriaiasan : Stán. A mássalhangzók ejtése élesebb, kivált a torokhangokat, a hegység- hez mennél közelebb, annál keményebben mondják ki, mint: „Stachl", ausztriaiasan „Stagi" a Stahl-ból, „Rech" Reh helyett; az „1" és „t", melyek Ausztriában „i"-be és „a"-ba szeretnek átmenni, itt még jobbára tisztán ejtetnek. A hangmásulás gyakran az ausztriai nyelvjárástól eltérő alakúlást mutat, p. „Klozen", ausztriaiasan „Kiezen", „Bremen", ausztriaiasan „Bramen" (Bremse), hasonlókép a főnevek neve, pl. „Der Knödel", ausztriaiasan: das Knödel. A „lassen" és „müssen" igék egyes esetekben utolsó mássalhangzó- jokat elejtik, pl. „Iá" (lass), er „muo" (muss); „fragen" és „sagen" azonkívül összevonást szenvednek, pl. er hat gsóat (gesagt). Az igék hajlítása nem egy ó formát megőrzött, így a többes számú harmadik személy „nt"-jét : pl. „sö brauchnt" ; az elbeszélő-múlt erős conjunctivusát : pl. „i gab" (gäbe), a régi jelenidőt ebben: „i hàn" (ich habe). A szóképzés gazdag oly főnevekben, melyek melléknevekből vannak képezve, pl. „dö Liabn" (Lieblichkeit), „dö Schön" (Schönheit), et-tel alkotott gyűjtőnevekben, pl. „Aichet" (Eichenwald); „an" előszótagú mellék- nevekben, pl. „an-sauber", etwas sauber. Helynevekben megmaradt a név- előnek régies használata, pl. in der Gnigl, in der Gastein. A kicsinyítés „al" és „ai" képzőkkel megy végbe, pl. „Hansai", Hänschen (Jancsi).