Page - 142 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Karinthia és Krajna (Karinthia), Volume 8/1

142 Hörfelden keresztül, meg a Lavant-völgybe az obdachi hegynyergen és a Packon át. Mindenütt a bizalmas, csaknem nyájaskodó -le és -lan uralkodik, sót már a Fladnitzer Almon, mely pedig félig még stiriai terület, széltében „werden Seufzerlan gsat (gesäet)u * (sóhajtásmagot vetnek). A karinthiai nyelvjárásnak a három főága, ú. m. a nyugati, közép és keleti mellett még egész sereg tájszólást lehet megkülönböztetni, melyeknek a maguk tisztaságában való fentartásánál az egyes völgyek elzárt volta s egymással való gyér közlekedése is közreműködött. Másként beszél például a lesach-völgyi, mint szomszédja, a német gail-völgyi ember, kiket egy völgyszorúlat természetes gátja zár el egymástól. Az aránylag rövid Lieser- völgyben is tetemes különbségek fordulnak elő; másként beszél a katsch- völgyi, mint a völgy középrészén lakó kremsbruckni és gmündeni ember, s ismét másként Lieserecktől lefelé a völgy alsó szakaszának lakosa. Ugyanez mondható a Gurk-völgy felső részéről és a Krapfeldről, a Lavant-völgy felsőbb és alsóbb részéről, hogy a Glan völgyéről meg a klagenfurti és villachi medenczéről ne is szóljunk. A nyelvre nézve is általában félre- ismerhetetlen különbség uralkodik a hegyes és a lapályos vidék, vagy, mint a möll-völgyiek mondják, a „Berger" (hegyi lakó) és a „Thöldercr" (völgyi lakó) közt. Kemény és nyers hangzású a nyelv a hegységekben, ellenben vontatva kényelmeskedő, sőt a szláv nyelvhatár felé csaknem színtelen „lent az alvidéken". Egy azonban közös sajátsága valamennyi nyelvjárási árnya- latnak, t. i. a sajátszerűen üde és teljes hangzás, a mi különösen daliásra nagyon alkalmas. A szomszédos nyelvjárások közül egyikben sincs meg úgy, mint a karinthiaiakban, az a bizalmas fesztelenség, melyet karinthiai kedélvességnek szokás nevezni. Alig tudja az ember, vájjon a tiszta szóhangok mozgékony- ságában, a fő- és melléknevekhez, meg az igékhez ragasztott kedveskedő szótagokban, bizonyos hézagpótló határozó-szókban, a sajátszerű erősbítő, vagy lágyító szóelemekben, vagy végre e tartománynak saját ősrégi, csodálatos szóképzéseiben keresendők-e e különösségek, — elég az hozzá, hogy megvannak mindenben és sajátszerű bájjal hatnak az idegenre is. Gyakran s nem is alaptalanúl kötődnek a karinthiaival főleg a szom- szédjai a „Lei láss'n" (csak hagyján!) miatt. Némely esetekben nur, eben * Auf der Fladnitzer Alm hán i Seufzerlan g'sat, Is gár kans aufgangen, hát der Wind sie verwaht. (Népdal.) (A Fladnitzer Almon sóhajmagot veték, De egy sem kelt ki, a szelek mind elvivék.)