Page - 145 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Karinthia és Krajna (Karinthia), Volume 8/1

145 a karinthiai nyelvjárásba, melyek román eredetűek. így akárhány ember „Scherm"-jét (ernyő) „KumerellMel (Ombrella) cserélte föl; a faczipő „Zockel"; „tokazen" azt jelenti, hogy schluchzen (csuklani), vagy klopfen (kopogtatni); az ész „Reschun"; „mangarc" = ám legyen; „Maneschtra" = pép; „Tschik" = pipadohány, stb. ; ezek mind olyan szók, melyek részben az olaszból kerültek ide, részben pedig franczia maradványok 1809-ből. A „Malborghet", „Talavaj" és „Pontafel" helynevek olasz eredetűek. Itt kőrútunk véget érvén, hadd intézzen e sorok irója a nyájas olvasókhoz igaz karinthiai szívességgel egy „Schlaunt's wohl!" (Isten áldjon) üdvözletet! Tájnyelvi költészet. — E téren itt vajmi szűkös lehet a kalászszede- getés, mivel a stíriaiak Karinthiától még Morré Károlyt is elhódították (Morré szül. 1832 nov. 8-kán Klagenfurtban), kinek népies költeményeire ugyancsak találók a mesternek eme szavai : „Greift nur hinein in's volle Menschenleben! Und wo ihrs packt, da ist es interessant." (Csak nyúljatok az élet közepébe, Hol megragadjátok, ott érdekes az.) Bizonyára jó hosszú névsora lenne a népdalköltőknek a dalkedvelő Karinthiában, ha mind föl lehetne jegyezni. Hanem hát a dal csak a pillanat gyermeke, kedv és fájdalom a keresztapák a bölcsője mellett. Ki törődnék valami nagyon magával a költővel! Ha megtetszik, életre kap; míg a költőt hamarosan elfelejtik. Csak az olyan kiválóbb tehetségű költőről szoktak egy ideig beszélni, a ki kedélyes humorral, vagy csípős elmésséggel a legjobb anyagot szedi versbe, „a ki tudott hozzá" (ders kinnen hat). A legismertebb négysoros versek a Krapfeldről, hol ez a verselésmód ősidők óta különös ápolásnak örvendett, a nagy elágazású Knapitsch-család által terjedtek el. A Gurk-völgyben aThurnhofer ma is felejthetetlen. Weisensfeldi Gorton R., a Zweinitz melletti Thurnhof birtokosa, sok vidám szívből fakadt dalt zengett. Igen tehetséges, de bizony igen szerény körülmények közt élő költő volt a Millstatt melletti Döbriachba való Brunner György, köznéven „a czigány". Ennek a lelke kiapadhatatlan dalforrás volt. Minden lakodalomban, minden búcsún a legszívesebben fogadott vendég volt, mert soha szomorúnak nem látták, s a mit ilyen alkalmakkor a táncztéren, kíváncsian figyelő pároktól körűizajongva rímes négysorú verseiben elmondott, bámúlatosan igaz volt. K. 19