Page - 442 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Karinthia és Krajna (Krajna), Volume 8/2
Image of the Page - 442 -
Text of the Page - 442 -
442
utolsó évtizede kivételével a XVIII. század is úgy mennyiség, mint minőség
tekintetében oly szegény az irodalmi termelés terén. Mindezen bajok teté-
zésére még a nemesség és polgárság is, mely azelőtt az irodalom lelkes
pártolója volt, most egyszerre teljesen közömbösen viselte magát minden
e nemű törekvés iránt; szóval a körülmények egyáltalán a régi kedvezőkből
teljesen ellenkezőkké változtak, s így könnyen érthető a rohamos hanyatlás,
mely ennek következtében beállott. A jezsuita rendnek irodalmilag vagy
a nevelés terén működő tagjai csak úgy, mint nagy részt a többiek is, épen
nem törődnek a honi irodalom ápolásával, mely ilyenformán a jezsuita
iskolákból kikerült szerzőknél rendesen nem is, legfölebb kivételképen
részesült némi figyelemben és csekély támogatásban. Ennek elég jellemző
bizonyítékáúl szolgál az operosusoknak 1693-ban alapított akadémiája
(Academia Operosorum Labacensium), melynek minden egyéb, csak a
legszükségesebb nem volt benn a programmjában, úgy hogy már ezzel
mindjárt megalakúlásakor maga oltotta magába a föloszlás csiráját. A nem-
zeti alapot elhagyván, általánosabb érdeklődésre és támogatásra nem szá-
míthatott, s így nem sokára dicstelenül lejárta magát. E súlyos tévedést
belátták az utódok, kik a Mária Terézia és II. József újításai nyomán a
szlovének közt is föllendült szellemi élet egyik jelenségeként föltámadt
akadémiát immár természetes vagyis nemzeti alapra állították, úgy hogy
ez intézmény fölélesztői lettek egyúttal a szlovén irodalom legszorgalmasabb
művelői is.
A mi az ellenreformáczió óta egészen az imént említett időszakig
irodalmi téren történt, az mindamellett, hogy mintegy ötven író versenyzett
a munkában, legnagyobb részt csekély jelentőségű : alig egyéb sok névnél,
melyek közt nincs egyetlenegy Dalmatin sem. A reformáczió nagy vív-
mányaival nem igen törődtek, vagy fogalmuk sem volt azok értékéről
annyira, hogy pl. az eretnek könyvek ellen folytatott herostratusi elbánás
következtében még az oly ártatlan s e mellett oly szükséges munka is,
mint a Bohorií-féle „Arcticae horulae", írók előtt is sokáig teljesen ismeret-
len maradt s a szó szoros értelmében újra volt fölfedezendő. Az e korbeli
munkák nem igen lépnek ki a vallásos, épületes és intelmi íratok keretéből;
csak elvétve akadunk itt-ott egyre, mely a szlovén nyelv grammatikai
vagy szótári földolgozásával foglalkozik, s ez utóbbiak közt találkozunk
legelőször karinthiai, stájerországi és a tengervidékról való szerzőkkel is
a többiek sorában. Jóllehet e termékek legnagyobb része nem jobb közép-
back to the
book Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Karinthia és Krajna (Krajna), Volume 8/2"
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Karinthia és Krajna (Krajna), Volume 8/2
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Karinthia és Krajna (Krajna)
- Volume
- 8/2
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1891
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 16.17 x 21.97 cm
- Pages
- 274
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch