Page - 96 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Volume 9/1

96 elkészül. (Sok helyütt a mennyasszony-ágyat már a lakodalom előtti napokon helyre viszik.) De a társaság többi része sem pihen. Hajnalban oszolva szét, a fiatal- ság nem keresi az álmot, hanem sorra járja az ismerős rokon- és lányos házakat, s míg a szépnem piheni a tánczot, ők az udvaron széledező baromfiakat elütögetik lábaikról, s a martalékot valahol fellakmározzák. Ez a tyúkver'ó. A menyasszonyi ebéd után a vendégek eloszolnak. Akkor a meny- asszony elővesz egy meszelőt, s az egész felfordult házat kimeszeli, felsöpri, berendezi. Névleg ugyan egyedül, valósággal azonban többek segítségével. A következő napon, de legkésőbb a legközelebbi vasárnap, az új pár, szülők és testvérek kíséretében templomba megy; a menyasszony bemutatja fejkötőjét, az egész isteni tisztelet alatt állva marad, egyszersmind (némely helyeken) menyasszonyi koszorúját a templom falára vagy a kathedra oldalára függeszti. Délben nász-ebéd a vőlegényes háznál; ahhoz egy hétre ismét nászebéd a menyasszony szüleinél, melyen csak a szorosan vett háznép van jelen. Itt beszélgetik és bírálgatják meg a lefolyt napok érdekesebb eseményeit: ki hogy mulatott; mi volt jó, mi nem volt jó, hogyan kellett volna, stb. Ezt az ebédet hívják kárlátónak, néhol kisvendégségwk. A házassági szokásokkal összefüggésben röviden érintjük a nők örökö- södési jogát is. A nő egész a legújabb korig, az ősiség eltörléseig, semmi ingatlant nem örökölt s kelengyéjén kivűl nem vitt egyebet férjéhez ingó- ságoknál és készpénznél, melylyel a szülők a törvény kedvezőtlenségét kiegyenlíteni igyekeztek. Ez a századokig fennállott gyakorlat annyira meg- gyökeredzett, hogy még ma is, évtizedek után vannak községek, melyekben a régi szokás áll fenn. A leányt férjhez menetelekor jól-roszúl kielégítik, egyszersmind irást vesznek tőle, melyben minden további öröklési követelé- seiről lemond, a perlekedő asszony pedig, ki férfi testvérei ellen kereskedik, közmegrovás alá esik. Ilyen helyeken gyakran hallani a gazda dicsekedését: „Az én házamban az asszonynak egy tű-érője sincs". E törvénynek megvolt a nagy szabályozó hatása a családi életre. A nő nem hagyta, nem hagyhatta el férjét minden csekélység miatt; sőt nagyobb okokból sem, mert az urahagyott nőt sem ég, sem föld be nem vette, legkevésbbé a szülői ház. Ha volt is ilyen, nem igen merte magát mutatni, mert újjal mutattak rá; elvonúltságban élt, gyászban járt. Válóperek, vadházasság nagy, népes községekben is évtizedeken keresztül sem mutat-