Page - 111 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Volume 9/1

Ili lakik, ez esetben a tanya ép oly jó gondozás alatt van mint városi háza, azzal a különbséggel, hogy a tanyának kerítése nincs. A kerítést megannyi erődökként pótolják a ház mögött elterülő, mély árokkal és ákáczokkal körűivett gyümölcsös és konyhakert; a házzal szemben épített ólak, a ház végében levő aklok, boglyák, kazlak, a ház homlokzata előtti virágos kert, árokkal vagy eleven sövénynyel kerítve; a hol még nyílt hely marad, oda jön a bástya, a mi az alföldi (kiskun) szójárásban nem egyéb, mint a minden- féle udvar-söpredékből, dudvából és törmelékből széles alapra hosszúkásán felrakott, s lehetőleg mindkét oldalán függőlegesen nyesett garád, hasonló azokhoz a gyepükhöz, melyeket bortermesztő helyeken venyigéből szoktak évről évre magasabbra rakni. Noha tehát a tanya rendesen kerítve nincs, mindamellett csak egy főbejárata van, a melyet több-kevesebb komondor őriz. Ha a tanyaépület el van hanyagolva, ez arra mutat, hogy a gazda nem lakik benne. Ez esetben helyét a kertész foglalja el, kinek foglalkozása egyáltalában nem felel meg a névnek, mert legkisebb gondja a kert. Ezért a kecskeméti földön nem is kertész a neve, hanem gányó (tanyás), kinek föladata az aprómarha-, liba-, csirke-, pulykatenyésztés, melyeket százával tenyészt — feléből vagy harmadán. Helylyel-közzel látni még az alföldi tanyák között úgy nevezett putri- kat is. Földbe ásott nádtetőzetű pinczelakás-szerű helyiségek ezek, melyek- nek falai deszkával, vagy betapasztott sövénynyel vannak kibélelve; a hol a talaj nedvessége nem engedi meg a gödör-ásást, ott a putri a föld szinén épül egymásra ügyesen rakott gyep-hantból. Epületekről és építkezésről szólva, meg kell említenünk egy pár figyelemre méltó körülményt, mely nem vet árnyékot az alföldi magyar nevére, s bizonyos tekintetben tisztázza azt. Noha az alföldi magyarság nagy terjedetű városai és falui kezdetleges anyagból és gyúlékony fedélzettel épültek is: mindamellett e helyeken a tűzvészek ritkák. Szalmával fűt, sőt gyakran szalmánál főz-süt, padlástalan istállóiban nap-hosszat tüzel, s a szomszédokkal a tűz körűi pipázgatva dönti a város és ország dolgát. Mindamellett is évekre évek halmozódnak, hogy tűzeset alig fordúl elő ez alacsony nádfödeles házak rengetegében, s az utóbbi negyven év alatt a Dunától a bihari hegyekig, és a Mátrától az Al-Dunáig egyetlen magyar városban s nagyobb faluban sem fordúlt elő jelentékenyebb tűzveszély. E tényből mindenesetre lehet annyit következ- tetni, hogy ez a nép rend- és tisztaságszerető, vigyázatos. De még többet is;