Page - 238 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (1), Volume 9/1

238 szerfölött keskeny talpú kerekei könnyen forogtak homokban és ingovány- ban, — más pusztára röpült az egész „szállás". Ha ezzel elkéstek, akkor csak a bírák menekültek, mert különben ők szenvedtek az egész népért. Kun szempontból tehát nem olyan képtelenség az, a mivel egy kun biró egykor, valami ellenség közelgetésekor, búcsút vett az uraiméktól: „Polgár- társak! én már megyek. Ti védelmezzétek a várost az utolsó csepp vérig!" A török kiűzetése után új szervezés várt az egész országra, s e szer- vezés követelményeinek, az akkori formák között, a számban és erőben meg- gyengült s politikailag egyébként is jelentéktelen Jász-Kunság nem állhatott útjában. Be kellett illeszkednie a feudális keretbe. Eladatott a német vitézi rendnek ; ettől ismét a pesti invalidusok házának jutott zálogos birtokába, s egyszersmind eddig hajthatatlan nyaka igába, noha a jobbágyokéhoz mérve épen nem nehéz igába. De a földesúr sem örömét, sem hasznát nem igen élvezte roppant birtokának; a kunok tettek róla, hogy ne élvezhesse. Csendes vagy nyilt zúgolódásaik, gyakori kérvényezéseik, s hatalmas párt- fogójuk, a nádor, ki maga is érezte jogai csorbulását az új állapotban, végre meghozták a várt eredményt. Megengedtetett a jász-kunoknak, hogy megváltsák magokat a jobbágyi terhek alól; meg is váltották — földet és embert együtt értve — több mint félmillió forinton; az újra megvásárolt kiváltságokkal együtt felújult a hadi kötelezettség is, melynek fejében az akkori burkus hadjáratra azonnal ezer lovast állítottak. Ez történt 1745-ben, Mária Terézia, vagy, a mint a kun ember mondani szereti, felséges Mária Terézia uralkodása alatt. A váltságösszeget a 25 kun községre területük arányában vetették ki, (a nagyobbakra: Jász-Berény, Halas, Karczag, Kun-Szent-Miklós 40—65 ezer forinttal,) a községi hatóságok viszont az egyes lakosokra bízták, vagy kényszerítették a birtoklott vagy birtokba veendő földek utáni váltságösszeg kifizetését. A hol gyér volt a népesség, idegeneket is szívesen részeltettek. Noha sokakat kényszeríteni kellett a váltságra, s így a tetemesebb váltság- fizetésre ajánlkozók kész szívvel fogadtattak is : mindamellett gondoskodtak arról is, hogy a fák ne nőjjenek az égig, s meg volt határozva a maximum, melyen felyűl senki nem válthat. Innét a Jász-Kunság társadalmi tekintet- ben maradt, a mi volt. Tiszta plebejus, amolyan római értelemben, némi patrícius elemmel, mely a „nemzetes" czímet szenátorsággal s egyéb községi hivatalokkal szerzette meg s hagyta maradékára. Nemesnek eléggé nemes volt mindenki, de politikai suly nélkül. Arisztokrácziát, mint alább látni fog-