Page - 618 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország II (2), Volume 9/2
Image of the Page - 618 -
Text of the Page - 618 -
618
telepített Hódságh, közjegyzőségi, járási és szolgabírósági székhely; szép
temploma 1770-ben épült. Lakosai németek, mint a föntebbi községeké
is; szorgalmukkal és vagyonosságukkal tűnnek ki. A bácskai németség
különben, mely e tájon lakik legtömegesebben. sem életmódjában, sem
szokásaiban nem különbözik a már ismertetett torontáli németségtől.
Hódsághtól hét kilométernyire, a Dunának egyik kanyarulatában
fekszik a két ezer magyar lakosú Bogojéva; ennek határában van Gombos,
az alföld-fiumei vasútnak végső magyar állomása, honnét szép kilátás nyílik
a szemben emelkedő Erdőd-vár romjaira. Mivel itt a Dunának 1.300 méter-
nyi széles az ártere, s e miatt a hídépítés rendkívül költséges lett volna:
1871-ben félmillió forinton két gőzkompot szereltek föl a vasúti vonatok
átszállítására. A parti lejtő sínjeiről egyenesen a komp sínjeire eresztik
a 8—10 kocsiból álló vonatot, mely aztán szép csendesen szállítja át az
útasokat a Duna túlsó partjára, hol már Verőczemegye első állomása van ;
valamivel feljebb a Dráva-foknál pedig Baranyamegyébe lehet átkelni.
Bács-Bodrogmegye czímere.
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Magyarország II (2), Volume 9/2
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Magyarország II (2)
- Volume
- 9/2
- Author
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1891
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 15.27 x 21.86 cm
- Pages
- 390
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch