Page - 80 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Volume 10

80 a vitorláikról messzire fölismerhető chioggiai halászdereglyék láthatók. Két, jellemző népviseletébe öltözött albán ép e pillanatban löki el a parttól csónakját, hogy egy török hajó felé evezzen. Ekkor a delet jelző ágyúlövés a hajóktól el- s a világító torony felé tereli figyelmünket; ez a torony nemcsak éjjel szolgál útmutatóul, hanem nappal is jelzi a hajók érkezését, lábánál pedig a légnyomás változását mutatja grafikus ábrázolásban. 'A világítótorony felé közeledvén, a házak árnyékában heverésző munkásokra esik tekintetünk. De azért kár lenne e jó embereket henyélő lazzaroniknak vélnünk, mert még csak félórával ezelőtt is nehéz zsákokat czipeltek pőre vállukon, s szegényes délebédjük és ekközbcn tartott rövid pihenőjük után újra hozzálátnak terhes munkájukhoz. A világítótoronyhoz a VI. (III.) Károly idejében kórháznak épült s jelen- leg tengerészeti fegyvertárúi szolgáló épületen át, azután pedig egy hosszú töltésen végig haladva érünk cl, mely még a rómaiak idejéből való, mai alakját azonban Mária Terézia korában nyerte, a miért is Molo Teresiano a neve. A torony, melynek változó világossága 12 l .3 kilométernyire látszik, 1833-ban épült. Ennél a mólónál, melyről az egész kikötőt át lehet tekin- teni, búcsút veszünk Trieszt anyagi életének fő színhelyétől, s immár szellemi fejlődésére irányítjuk figyelmünket. Természetes, hogy oly városban, mely a kereskedelemnek köszönheti emelkedését és gyarapodását, a kereskedelmi érdekek az irányadók. De azért igazságtalanok lennénk, ha lakóitól az eszményibb törekvések iránti érzéket teljesen megtagadnók. A XVIII. század előtt, mikor a kereskedelmi élet még nem volt valami jelentékeny s a lakosság nemzetiségi tekintetben egységes volt, sokkal pezsgőbb szellemi élet uralkodott a városban. Azon időben, mikor az Adria még a szó teljes értelmében olasz tenger volt, a nyugati part felől ide átültetett közművelődési csirák fogékony talajra találtak Triesztben. A szabadkikötő megnyitása óta azonban a különféle nemzetiségű idegenek beköltözése e részben változást, még pedig eleintén épen nem kedvező változást okozott. A város régi polgársága, mely kedvet- lenül és meghökkenve nézte a jött-ment „szerencsevadászok" rohamos betolakodását, e nyomasztó hangúlat következtében bénúlni érzé saját szellemi alkotóerejét és tevékenységi ösztönét. De hát a bevándorlók? Azok nagyobbára csak egyre törekedtek : arra, hogy mentül hamarabb meggazda- godjanak. Soknak nem is volt szándékában, hogy új honában állandóan megtelepedjék. Az életet nemesítő és díszítő magasabb érdekek iránt a