Page - 180 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Volume 10
Image of the Page - 180 -
Text of the Page - 180 -
180
háborúból visszatérő anatóliai görögöknek egy vihartól ide vetett kis csapata,
mely bolyongása közben elhalt királyának, Diomedesnek emlékére itt
templomot is épített. Állítólag e templom romjaiból épült később a törté-
nelem évlapjain gyakran említett St.-Giovanni di Tuba egyháza.
íme ilyen szűk téren találhatók egymás mellé torlódva az örökifjú
hellén világ legrégibb hősmondái, a rómaiak nagyságának, meg a német
Nibelung-ének egyes alakjairól szóló némely bizonytalan hagyományoknak
egyes nyomai.
S most térjünk vissza a ködös régi időkből napjainkba.
Az Aquileja és Grado közötti csendes laguna egyik kis szigetén áll a
Sta-Maria di Barbana nagy tiszteletben részesülő egyháza. A keresztény
időszámítás első századainak valamelyikében, egy pusztító árvíz alkalmával
egy Mária-képet sodort ide magával az áradat, s a kép egy, a vízből kiálló,
fa ágain akadt meg. Ezt a hatalmas növésű fát még a ma élők közül is
látták némelyek, s csak vagy negyven évvel ez előtt döntötte ki egy ritka
erős vihar. A szent kép s a templom, melyben függ, nem sokára nagy
vidéken áhítatos tisztelet tárgyaivá lettek, s a Nagyasszony- és Kisasszony-
napja (aug. 15 és szept. 8.) közötti időben évenként búcsúsok rajától
népesül be a laguna, kik nemcsak magából a tartományból, hanem a szom-
szédos Olaszországból, sőt Isztria, Karinthia és Krajna távolabbi vidékeiről
is zarándokolnak ide.
Festői szépségű és tarka élénkségű e táj képe főleg azon az ünnepnapon,
mikor a gradói hívek ősi szokásuk szerint mennek Barbanába búcsúra saját
Madonnájokkal. Egyenletes evező-csapásoktól hajtott számtalan dereglye
suhan ilyenkor a lagunán végig; elől a papok ülnek teljes egyházi díszben;
enyhe szellő lobogtatja a templomi zászlókat s ájtatos ének hangjai emel-
kednek a tenger színéről a kék ég felé. Mikor a menet Barbana felé
közeledik, az ottani Mária-képet az érkezőnek üdvözlésére kiviszik a partra,
s ilyenkor ritka jámborságú lelkek, mint mondják, nem egyszer látták,
hogy a vendégének elébe vitt kép fejbólintással üdvözli testvérét abban a
pillanatban, a mikor az a szigetre érkezik.
A nép mély vallásos érzülete azonban korántsem állja útját annak,
hogy a templom védszentjének nevenapja, vagy egyéb egyházi ünnepek
Friaulban, Monfalcone környékén s a Görczön túli szlovén területen is
mindenütt egyúttal világi, még pedig sokszor nagyon is világias mulat-
ságokkal járó ünnepek ne legyenek. Szilaj szenvedélylyel járják ezeken a
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék), Volume 10
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Tengermellék)
- Volume
- 10
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1892
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 15.02 x 22.23 cm
- Pages
- 404
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch