Page - 533 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben, - Az Osztrák Tengermellék és Dalmáczia (Dalmáczia), Volume 11

533 „Talán ez az elveszett fürjecske? " — mire a vőlegény vendégei valamennyien „nem"-mei felelnek. Végűi a saját leányát, a menyasszonyt vezeti ki. Ennek láttára az összes vendégek így kiáltanak föl : „Ez a mi fürjecskénk, ez az, a kit keresünk; a szárnyai aranyból vannak, a lábai sárgák, a két szeme két drágakő, a szája rózsabimbó, két kis alma két orczája; ámde előbb tánczoljunk vele egyet, hogy lássuk, nem sántít-e, avagy nincs-e másféle hibája". Erre a keresztapa átkarolja s kétszer-háromszor körben forgatja a menyasszonyt. Ezután oda kiált az egyik vőfélyhez: „Nesze, vigyed s úgy vigyázz rá, mint a szemed világára; senkinek ki ne add, míg a fejedet a nyakadon érzed". Ennek utána néhány leányka lép elő, kiknek egyike selyem kendővel letakart kosárkában csinált virágokból való bokrétákat tart a vendégek számára. Ezek sapkájukhoz tűzik a virágokat, melyekről ktíeni svatovi (ékes vendégek), vagy perjanice (bokrétásak) nevet kapnak. Míg a meny- asszony a virágokat a vendégek közt kiosztja, a többi leány ezt énekli: Vendégsereg az udvarban, Mindeniknek egy bokrétát Ugyan mit is adjunk nékik ? S menyasszonyt a vőlegénynek ! Végűi a templomba mennek, honnan az esküvő megtörténte után megint szüntelen lövöldözés közben a menyasszony házához térnek vissza. Ott asztalhoz ülnek, a férfiak azonban ekkor sem rakják le fegyvereiket. Az asztal közepén lévő fő helyen a menyasszony ül, mellette a keresztapa és az első vőfély; az asztal egyik végén a menyasszony atyja, másikán a fő násznagy s tovább körös-körűi a többi vendég. A pecsenye főihordásakor a ház gazdája föláll s az első násznagynak a következő szavak kíséretében átnyújtja kancsóját : „Isten hozott, kedves barátom ! Vájjon nászvendégek módjára igyunk-e s testvériesen köszöntsük-e egymásra a poharat, avagy testvériesen igyunk s nászvendégek módjára köszöntsük egymásra a bort ?" A fő svat erre így felel: „Igyunk csak testvériesen s köszöntsük egymást nászvendégek módjára." — „Hát aztán hány pohárköszöntőt mondjunk?" — kérdi tovább a gazda, — «ötöt, tizet, tizenötöt?" — „Mondhatnánk, akár hetvenet is; de hajdanában három volt szokásos, manapság pedig kettő is elég lesz, az egyiket én mondom, a másikat majd te." — „No, jól van!" Erre a fő svat körülbelül a következőket mondja : „Isten dicsőségének nevében! mindenek örvendezzenek! Isten ótalmazzon meg mindenkit, a ki keresztet vetvén, hozzá imádkozik ; legyen az Isten és az ő szent dicsősége a római szent atyának segítségére s adjon neki világos elmét s nagy erőt