Page - 17 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország III (1), Volume 12/1
Image of the Page - 17 -
Text of the Page - 17 -
17
A várnak itt számos éven át kellett épülnie. Addig nem lehetett várnak
nevezni, míg köröskörül egész hoszszában és széltében hézag nélkül el nem
készültek a várfalak és kapuk, s míg számos lakos nem telepedett belé. Mert
a középkorban a várépítő, várfentartó s a védelmező, vagyis a helyőrség csak
a városi polgárságból telt ki. Buda rendkívüli esetében, minthogy itt az
erősség országos szükség volt, országos segély járult a mű végrehajtásához.
A tatárok eltakarodása után 13 évvel, 1255-ben, azt írja a király, hogy
a pesti hegyen várat épített, mely sűrűn van népesítve.
Az új városnak név kellett. Hivatalosan a latin oklevelekben „pesti új
hegyenek (novus mons Pestiensis) írják 1541-ig is. A németek is Pestről
Buda 1329. évi pecsétje.
nevezik el Ofennek, míg a balparti mai Pestet Alt-Ofen néven különböztették
meg tőle. A magyar pedig az új várat Budának nevezte, az ugyanazon
parti régi Budát Ó-Budának. A balparti Pest lett Nagy-Pest, s a jobbparti
Kis-Pest (ma Ráczváros). Amaz németül Alt-Ofen, emez Kreenfcld.
A hegyi városnak szüksége volt plébániára is. Fölépült az Boldog-
asszony tiszteletére még IV. Béla idejében, ugyanaz, melyet ma hibásan
Mátyás-templomnak neveznek. Különös figyelmére méltatta IV. Béla aNyúlak
szigetét, a mai Margit-szigetet is, mint biztos menedékhelyet. A szigetet,
melyet talán akkor is, mint ma, majdnem egyenlő szélességű vízmeder
választott el mind a két parttól, első sorban védelemre szánták. De kizárólag
egyháziak menedéke lett.
A sziget csúcsát az esztergomi érsek foglalta el. Ott ideiglenes lakát
falakkal, bástyákkal erősítette meg. Alább IV. Béla király olasz mcster-
M. 3
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Magyarország III (1), Volume 12/1
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Magyarország III (1)
- Volume
- 12/1
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1893
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 14.95 x 21.91 cm
- Pages
- 330
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch