Page - 38 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Magyarország III (1), Volume 12/1

38 1522. Ebben az esztendőben az előbbinél is nagyobb veszélytől tartva, minden hagyományos szabályt mellőztek, csakhogy a kincstárt megtölt- hessék. Az előtt a városok csak a kiváltságleveleikben kikötött átalános évi összeget szolgáltatták be a királynak, s az ő gondjuk volt az adókulcs, a kirovás, beszedés, végrehajtás. De 1522-ben az ország veti ki a városi egyes polgárokra is a füstpénzt s a városi zsidókra a fejadót. Azonban a budai polgárok a királyhoz folyamodtak az ellen, hogy két felé: az országos és a királyi kincstárba is adózzanak. Es II. Lajos király egy, 1522 augusztus 27-dikén kelt leiratával fölmenti'őket ezen adó alól. 1523. Az országgyűlés az 54-dik törvényczikkben fölszólítja a királyt, hogy fej- és jószágvesztéssel büntesse Luther tanainak minden hivét és pártolóját. Ugyanazon világi törvényhozás megújítja, sőt szigorúbbá teszi később 1524- és 1525-ben e végzést. A törvény be nem vallott czélzatainak egyike, sőt merőben világias fő czélzata az volt, hogy súlyos csapást mérjen a királyi udvar ellen. Az udvarnál Brandenburgi György határgróf volt a király egyik nevelője és gyámja. Ez nyiltan pártolta Luther híveit. 1521-ben a király még csak 17 éves volt ; akkor hozták Budára nejéül a 15 éves Máriát, V. Károly császár húgát. Mária pedig valameddig a trónon ült, szintén pártolta az új tanok hirdetőit. Brandenburgi György továbbra is a király mellett maradván, már 1521-ben meghíjja a budai egyetemre Grinaeus Simon és Winsheim Vida theologusokat, Luther tanainak követőit. Mária királyné udvari papja Henkel János lett, ugyanazon felekezetből. Maga Luther a szentírás fordítá- sának egy részét Mária királynénak ajánlja. V. Károly császár budai követe, Schnaidpeck is az újítás embere volt. Ugyanakkor egy excommunikált szónokot, Speratus (Spretter) Pált, ki Bécsben a Szent István templomában hirdette volt Luther elveit, hívnak meg papjoknak Budavár polgárai. Azon- ban 1523-ban már nemcsak ez, hanem a nevezett két tanár is kénytelen volt távozni az akkor hozott törvény miatt. 1524-ben a királyné udvaránál szerepel a reformatio egyik legjelesebb s bátrabb szónoka, Cordatus. Nem a pápa követe, nem is a magyar püspökség, hanem a köznemesség kényszeríti az ország idehagyására az „eretneket". Cordatus Lutherhez Wittembergába menvén, egy János nevű szolgától számos nyomtatott könyvet küldött Budára, melyek az új tant dicsőítették és hirdették. De a szállítót a magyar határon egy földesúr elfogatta s köny- veiből máglyát rakván, őt magát is megégette.