Page - 220 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Tirol és Vorarlberg (1), Volume 13/1
Image of the Page - 220 -
Text of the Page - 220 -
220
hez föltétlenül ragaszkodott, a tartományt újra Tirolhoz csatolta s a két
országrész szorosabb összeköttetése czéljából országútat kezdett az Arlbergen
át építeni. A tartomány 24 rendjének szabadalmait és kiváltságait még
Mária Terézia alatt egészben vagy részben megszűntették. Nagy elkesere-
déssel fogadta ezt különösen Feldkirch városa, hol e miatt 1768-ban zavar-
gások támadtak, melyek azonban még többet ártottak a városnak.
További nyugtalanságot keltettek az 1774 óta szervezett, ép oly
szükséges, mint hasznos állami népiskolák és a minden, főleg egyházi téren
rohamosan eszközölt újítások. Mint „új tan", nagyon rosz hírbe jutott ez
a rendszer a népnél. Hogy József császár Vorarlbergben a jobbágyság utolsó
maradványait is eltörölte, mi legalább néhány ezer embernek javára vált,
hogy négy föloszlatott klastrom helyett hat új plébániát alapított, néhánynak
alapítását pedig előkészítette, hogy a tartományból, mely három (Chur,
Constanz, Augsburg) egyházmegyéhez tartozott, egy önálló püspökséget
akart alakítani Bregenz székhelylyel, s végűi hogy minden újításánál csupán
az állam és alattvalói javát tartotta szem előtt, azzal a legkevesebben
törődtek. Ausztria a forradalom szélére jutott azért, mert uralkodója mindent
meg akart tenni alattvalóiért, míg Francziaországban ugyanakkor azért
tört ki a forradalom, mert ott meg semmit sem akartak tenni a népért.
Ez az utóbbi forradalom az osztrák államot alapjaiban megingatta.
Nem sokára ugyanis megkezdődtek a nagy franczia forradalmi és szövet-
séges háborúk. Az elsőnek végén a francziák 1786 augusztus elején ismét
közelegtek Bregenzhez, hol minden megtörtént a sikeres védelemre s
augusztus 8-án az ellenség a Leiblachnál vissza is veretett. Mindazonáltal
a következő éjjel az osztrákok oda hagyták Bregenzet; úgy a katonaság,
mint a hatóságok Tirolba menekültek belőle. A nép azt hitte, hogy el van
árúivá, s dühében augusztus 10-én Bludenzben megtámadta Indermauer
kerületi főnököt, Franzini főtisztet, meg Weber bregenzi polgármestert és
szörnyű kegyetlenséggel meggyilkolta őket. Az ellenség a felföld határán
kénytelen volt a népfölkelés elől meghátrálni s az országból távozni. De
1799-ben ismét visszatért. Márczius 6-án Oudinot tábornok Svájczból a
Rajnán át liechtensteini területre s Feldkirch ellen nyomúlt. De az erős
ellenállás, vitéz altábornokának, Müllernek elvesztése és Hotze osztrák
altábornagy megérkezése következtében egyelőre vissza kellett húzódnia.
De már márczius 2 2-én 18.OOO emberrel jelent meg Masséna franczia
tábornok, hogy Feldkirchnél az átmenetelt kierőszakolja s Károly főherczeget,
back to the
book Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Tirol és Vorarlberg (1), Volume 13/1"
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Tirol és Vorarlberg (1), Volume 13/1
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Tirol és Vorarlberg (1)
- Volume
- 13/1
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1893
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 15.22 x 22.45 cm
- Pages
- 314
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch