Page - 473 - in Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Tirol és Vorarlberg (2), Volume 13/2
Image of the Page - 473 -
Text of the Page - 473 -
473
élénk csoportjaival összevág a háttér táj-
képe, mely jobb felől a mester szülő
városát s az attól dél felé eső hegyeket
ábrázolja, bal felől pedig egy sziklás,
meredek hegység emelkedik. Mint a
többi mester, úgy Scheel is a német
birodalomban töltötte vándoréveit és
ismerte a korabeli jelesebb német meste-
reket. 1554-ben halt meg.
Az előbbivel egy időben élt, de
inkább a lágyabb formákat kedvelte és
a valóságot szorgalommal tanúlmányozta
az a név szerint eddig ismeretlen festő,
a ki a meráni fejedelmi házban levő és
Szent-Sebestyént ábrázoló képet festette,
mely egykor valamely nagyobb szárnyas
oltárkép egyik szárnya volt. Különösen
azért érdekes e festmény, mert Szent-
Sebestyént, a kit mezítelenül és nyilakkal
véresre sebezve volt szokás ábrázolni,
előkelő viseletű ruhában állítja elénk és
halálának körülményeit két nyíllal jelöli,
melyeket a szent a kezében tart, s csak
arczának fájdalmas kifejezése sejteti, hogy
a nyilak mire szolgáltak. Miksa idejében
élt a brixeni Haller András mester is,
kinek két műve, az 1522-ik évből való
élénk színezetű két oltárszárny, az inns-
brucki múzeumban őriztetik.
Az I. Miksa idejebeli német festők-
nek egész német Tirolban virágzó művé-
szete gyökeret vert Olasz-Tirolban is. Az
a mester, ki ebbe az időbe esik, s a kit
helytelenül Hieronymus da Trento néven
neveznek, festészetének jelleme után
Ítélve német volt, és mint a kép fölírata Szent Sebestyén a meráni fejedelmi
kastélyban.
V. 60
back to the
book Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben - Tirol és Vorarlberg (2), Volume 13/2"
Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
Tirol és Vorarlberg (2), Volume 13/2
- Title
- Az Osztrák-Magyar Monarchia írásban és képben
- Subtitle
- Tirol és Vorarlberg (2)
- Volume
- 13/2
- Editor
- Rudolf Trónörökös Föherczeg
- Publisher
- Magyar Királyi Államnyomda
- Location
- Budapest
- Date
- 1893
- Language
- Hungarian
- License
- PD
- Size
- 15.74 x 22.0 cm
- Pages
- 320
- Categories
- Kronprinzenwerk ungarisch